
Legalább 23 ember meghalt, amikor tíz perccel a felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Tajvanon több mint ötven utassal a fedélzetén – közölték helyi források. Húsz személyt még eltűntként tartanak nyilván.
2015. február 04., 15:172015. február 04., 15:17
2015. február 04., 15:482015. február 04., 15:48
A TransAsia légitársaság két turbóhajtóműves ATR-72-es típusú gépe a tajpeji Szungsan repülőtér közelében bal szárnyával szinte függőleges irányban lelassulva egy hídon közlekedő taxit is érintve a korlátnak ütközött, majd a sekély vizű Kilung folyóba zuhant. A balesetet két autós is megörökítette.
A helyszínen a délutáni órákban még csaknem ezer rendőrrel, tűzoltóval és katonával folyt a mentés, illetve a túlélők utáni kutatás. A mentők egyik vezetője közölte, hogy a gép orra a folyómederbe fúródott, s azt feltételezik, hogy többen ott rekedtek. Kiemelésük a törzs deformálódása miatt megnehezíti a mentők munkáját.
Úgy tudni, a baleset 15 sérültjét, valamint a szintén megsérült taxiban ülőket a közeli kórházakba szállították. A bajba jutottakért csónakos mentőegységeket küldtek. A helyszínen készült videofelvételek szerint nem sokkal a balesetet követően több utasnak, köztük gyerekeknek sikerült kimászniuk a roncsból, néhányan a gépnek a vízből kiemelkedő törzsére kapaszkodtak fel. Volt, aki úszva hagyta el a baleset helyszínét.
A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt, fedélzetén 53 utas és ötfős személyzet tartózkodott. Az irányítótorony helyi idő szerint délelőtt nem sokkal 11 óra előtt veszítette el a kapcsolatot a pilótával.
A Hszinhua hírügynökség azt jelentette, hogy az utasok közül 31-en Kína szárazföldi részén élők voltak, a dél-kínai Hsziamen város két utazási irodája által szervezett csoportos turistaúton vettek részt. Az egyik csoportnak, amely már befejezte a kirándulást, eredetileg két órával később indult volna a gépe, de átfoglaltatták jegyüket a végül szerencsétlenül járt repülőre.
Az ATR-72-es 2014 áprilisa volt szolgálatban, és legutóbb januárban esett át műszaki, biztonsági ellenőrzésen. A TransAsia illetékesei bocsánatot kértek a történtekért, de egyelőre nem közölték, mi okozhatta a balesetet. A helyi média emlékeztet arra, hogy tavaly júliusban egy másik ATR-72-es repülőgép zuhant le Tajvanon, 48 ember halálát okozva. Az akkori balesetet tízen élték túl.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!