
Megtalálták kedden este a német Germanwings fapadost légitársaság aznap a francia-Alpokban lezuhant repülőgépének fekete dobozát – jelentette be Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
2015. március 25., 17:162015. március 25., 17:16
A tárcavezető elmondta: a fekete dobozt néhány órával a baleset után, a gép roncsaitól mintegy 10 kilométerre találták meg. Tartalmát azonnal vizsgálni kezdték, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást – tette hozzá.
A nyomozás illetékesei szerdán közölték: a pilótafülkében elhangzott beszélgetést és hangokat rögzítő fekete dobozt találták meg, de a berendezés megrongálódott.
„A fekete doboz a CVR (cockpit voice). De a CVR megrongálódott. A nyomozóhatóság szerdán reggel Párizsba küldte. A járat másik fekete dobozának, a gép adatait rögzítő berendezésnek (FDR) a keresése folytatódik” – tette hozzá a forrás. Bernard Cazeneuve közölte: a rongálódás ellenére a fekete doboz használható, abból meg lehet tudni információkat.
A belügyminiszter azt is elmondta: a katasztrófa okaként minden lehetőséggel számolnak, de nem a terrorcselekmény az elsődleges. „A repülőgép törmelékei egy másfél hektáros területen találhatók, ez elég jelentős terület, mert az ütközés óriási volt, de arra utal, hogy a repülő valószínűleg nem robbant fel” – hangsúlyozta a miniszter.
A Barcelona–Düsseldorf-útvonalon közlekedő Germanwings-járat Airbus A320-as típusú gépe fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt egyelőre ismeretlen okokból nyolc percig tartó süllyedést követően egy hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban.
A francia hatóságok szerdán nagy erőkkel kezdték újra a holttestek és a roncsok keresését a hegyvidéken, amelyet gépjárművel nem lehet megközelíteni.
Francois Hollande államfő Angela Merkel német kancellárral Mariano Rajoy spanyol kormányfővel szerda délután 2-kor látogatást tett a katasztrófa helyszínén. A baleset legtöbb áldozata német és spanyol állampolgárságú volt.
Spanyolország és Németország háromnapos nemzeti gyászt hirdetett. A legfrissebb hírek szerint törökök, egy belga, két ausztrál, két argentin és két kolumbiai, és esetlegesen brit, két mexikói és két japán utasa is volt a szerencsétlenül járt repülőgépnek. Mint kiderült, két német operaénekes is az áldozatok között volt.
Egyébként kiderült: a géppel hétfőn technikai gondok adódtak, az Airbus A320-as órákig vesztegelt a düsseldorfi repülőtéren. A Spiegel Online beszámolója szerint a Germanwings repülőjén a Nose Landing Door nevű elem hibásodott meg. Ez egy billenő fedél a gép törzsének elején, az orrfutóműnek helyet adó üreget fedi, akkor nyitják ki vagy zárják be, amikor a kereket kiengedik vagy behúzzák.
Orosz gép kényszerleszállása
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre szerdán Szentpéterváron egy orosz légitársaság repülőgépe. A Jutair (UTair) szóvivője közölte, hogy a Moszkva környéki vnukovói repülőtérről érkező, Boeing-737-es típusú repülőgép leszállt a pulkovói repülőtéren, senki sem sérült meg.
A Moszkva és Szentpétervár között közlekedő UT 369-es számú járaton 73 utas és 6 fős legénység tartózkodott. A tájékoztatás szerint a repülőgép legénysége közép-európai idő szerint 9 óra 42 perckor kért engedélyt a kényszerleszállásra, miután a fedélzeti műszerek a jobboldali hajtómű meghibásodását jelezték. Fél tizenegykor pedig le is szállt a gép – mondták az orosz polgári repülésügyi hatóságnál, a Roszaviacijánál, amely vizsgálatot indított az ügyben.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!