
Fotó: Google Maps
Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét. A kormány mintegy 15 ezer rendfenntartót mozgósított az egyre fokozódó feszültség és a rendbontás elkerülése miatt, és abban állapodott meg a tüntetőkkel, hogy a városokon kívül maradnak.
2024. január 29., 18:132024. január 29., 18:13
2024. január 29., 18:162024. január 29., 18:16
A legjelentősebb francia mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet, az FNSA és a Jeunes Agriculteurs (Fiatal gazdák) nevű szervezet délután 2 órakor kezdte meg a „határozatlan idejű blokádot” a párizsi régióban és Észak-Franciaországban.
– ismerteti az MTI.
A belügyminisztérium vasárnap este bejelentette, 15 ezer rendfenntartót mozgósít annak érdekében, hogy megakadályozza a traktorok bejutását „Párizsba és a nagyobb városokba”.
Gérald Darmanin belügyminiszter visszafogott fellépést kért a rendőröktől, akik
Elmondása szerint Emmanuel Macron elnök „utasítást adott” arra, hogy a rendőrség „biztosítsa, hogy a traktorok ne menjenek be Párizsba és a nagyvárosokba, és ne okozzanak rendkívüli fennakadásokat”, illetve azt is, hogy
Gabriel Attal miniszterelnök vasárnap „gyors előrelépést” ígért a gazdák haragjára válaszul.
A kormányfő már péntek este bejelentette, hogy a kormány visszavonja a mezőgazdaságban használt nem közúti gázolaj adójának tervezett emelését, és „tíz adminisztratív egyszerűsítő intézkedést” is bevezet a tíz napja tüntető gazdák terheinek enyhítésére. Az FNSA szerint azonban
A hétvégi viszonylagosan kevés tiltakozó akció után a gazdák hétfőn nagyobb erőkkel vonultak az utakra:
A francia sajtó által megkérdezett gazdák követelései nagyon különbözőek attól függően, hogy a madárinfluenza által sújtott baromfitenyésztőkről, bortermelőkről, biozöldség-termesztőkről vagy nagyüzemi gabonatermesztőkről van szó.
Az FNSA az elmúlt években több kompromisszumos megállapodást is kötött a kormánnyal, például a víz vagy a növényvédőszerek adójáról, de a gazdák továbbra is elégedetlenek, elsősorban azért, mert
A tüntetők ezenkívül követelik, hogy ne legyen több tilalom a növényvédőszerekre, valamint a természeti katasztrófákat követően gyorsabb legyen a kártalanítás.
Mint ismert, az év elején Németországban vonultak utcára a gazdák, megbénítva a forgalmat Berlinben és több nagyvárosban, majd Románián is gazdatüntetés-hullám söpört végig, amihez csatlakoztak a Kovászna, valamint a Maros megyei gazdák, a Hargita megyeiek viszont nem vonultak ki az utakra.

Az elmúlt napokban traktorokkal utcán felvonuló gazdákkal találkozott hétfőn délben Marosvásárhelyen Florin Barbu mezőgazdasági miniszter, aki tételesen átbeszélte a jelenlévőkkel a neki átadott, 13 pontot tartalmazó követeléslistát.

Hargita megye igencsak kilóg a sorból a gazdatüntetések kapcsán: miközben Bukarest mellett nagyon sok megyében, így a szomszédos székelyföldi megyékben is tiltakozásra került sor, addig Hargita megyében megfontoltságra intik a gazdákat.

Majdnem teljesen leállt a forgalom a Csernátont és Kézdivásárhelyt összekötő 11-es országúton a háromszéki gazdák keddi, spontán tüntetésének köszönhetően. Az akció során legalább száz traktor gyűlt össze Kézdiszéken.

Marosvásárhelyt több irányból közelítették meg traktorokkal, tehergépkocsikkal a gazdák és fuvarozok hétfőn délben, tiltakozva az őket negatívan érintő kormányintézkedések ellen. A városba nem engedték be a munkagépeket.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
1 hozzászólás