
Lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön. A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.
2014. május 29., 14:292014. május 29., 14:29
Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget.
„Az MSZP-ért érzett felelősségem tudatában hoztam meg ezt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy alapszabályszerűen, az önkormányzati választások szempontjait figyelembe dönthessen most szombaton az MSZP országos választmánya” – jelentette ki Mesterházy Attila.
Hozzátette: a maga részéről mindenben támogatni fogja az MSZP megerősítését és az új elnököt.
Az MSZP országos elnöksége vasárnap este, az EP-választás eredményének ismeretében felajánlotta lemondását a párt választmányának, amely szombaton ülésezik. Ezt követően – sajtóinformációk szerint – voltak olyan vélemények a párton belül, hogy le kellett volna mondaniuk, nem pedig felajánlani a lemondásukat, mert ezzel lehetetlen helyzetbe került a választmány.
Ugyanis ha a testület elfogadja a lemondást, akkor egy hosszú tisztújításnak nézne elé az MSZP pont akkor, amikor már az őszi önkormányzati választásokra kellene készülni.
Az elnök lemondásával új helyzet állt elő, mert az MSZP alapszabálya lehetőséget ad arra, hogy eltekintsenek a felmenő rendszerű tisztújítástól. E szerint ha azért kell soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, az MSZP választmánya a kongresszust összehívó határozatában dönthet úgy is, hogy a pártelnök megválasztására összehívott soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!