
Lemondott kedden az Országos feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) éléről Horia Georgescu, akit hétfőn vett őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélés gyanújával.
2015. március 17., 17:342015. március 17., 17:34
Ügyvédje szerint azért döntött a lemondás mellett, hogy ne rontsa a magas tisztséget betöltő közszereplők vagyonosodását vizsgáló, 2012 óta általa vezetett intézmény imázsát.
Mint arról beszámoltunk, Georgescut három rendbeli, különösen nagy kárt okozó hivatali visszaéléssel gyanúsítják, még abból az időből, amikor 2010 előtt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) tagja volt. Az ügyészek a 2009 és 2011 között visszaszolgáltatott ingatlanok, illetve kifizetett kárpótlások ügyét firtatják.
A DNA szerint Georgescu és társai 2008 és 2009 között a nemzetközi értékbecslési normákat figyelmen kívül hagyva állapítottak meg kárpótlási összegeket, összesen 129 millió euró értékben, 75 millió eurós kárt okozva az államkasszának.
A visszaszolgáltatási ügyekben gyakran előfordul, hogy nem az eredeti örökösök kapják meg a kommunisták által elkobzott ingatlant, vagy az érte járó kárpótlást, hanem üzletemberek vásárolják meg tőlük a tulajdonjogot. Az egyik ügyben például, amely miatt Georgescut meggyanúsították, egy 21 hektáros telekért 80 millió eurós kárpótlást ítéltek meg egy olyan üzletembernek, aki 2,7 millió euróért vásárolta meg a tulajdonjogot az eredeti tulajdonosoktól.
Az ügyet idén januárban kezdte el vizsgálni a DNA, miután az ANRP egy számvevőszéki vizsgálat nyomán bejelentést tett az ügyészségen egyes gyanús visszaszolgáltatási ügyekkel kapcsolatban. A számvevőszék ugyanis arra kötelezte az ANRP-t, hogy vizsgáljon át újra minden, 500 ezer lejes értéket meghaladó ügyet.
Az átvizsgált 452 dosszié közül 94 esetében kiderült, hogy az eredetileg becsült értékhez képest a restitúciós bizottság húsz százalékkal növelte a kárpótlás értékét. Ennek nyomán fordult az ANRP a DNA-hoz, hogy az kiderítse, mekkora összeggel károsították meg az államkasszát az érintett ingatlanok túlértékelése révén.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!