Legtöbb száz nyertese lehet ezentúl a nyugtalottónak

Módosította a képviselőház szerdán az úgynevezett nyugtalottóról szóló rendeletet, meggátolandó, hogy a nyeremény túl sok nyertes között oszoljon meg, elveszítve varázsát.

MTI

2015. május 28., 14:562015. május 28., 14:56

A kormány az adócsalás visszaszorítását célzó intézkedések között vezette be tavasszal a nyereményjátékot, amellyel arra akarja ösztönözni az embereket, hogy minden vásárlásnál igényeljenek nyugtát, és ezzel adózásra kényszerítsék az esetleg feketézni próbáló boltosokat.

A bukaresti kabinet húzásonként egymillió lejes nyereményalappal honorálja önkéntes „adóellenőreit”, ám az első, április 13-án megejtett húzás nyomán több mint 18 ezer nyertes nyugtát hoztak be az emberek az adóhatósághoz, így egy-egy szerencsés pénztárblokkal alig több mint 50 lejt lehetett nyerni.

A sorsoláson egy dátumot és egy 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoznak meg. Az első húzáson a február 7-én kiállított, 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákat nyilvánították nyerőnek, ám – kis összegről lévén szó – nagyon sok vásárló akadt, akinek volt ilyen nyugtája.

A hasonló „inflációt” megelőzendő a képviselőház azzal a módosítással szavazta meg szerdán a nyugtalottó bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, hogy száznál több nyertes esetén egy második sorshúzással választják ki azt a száz nyugtát, amelynek a tulajdonosa valóban jutalomban részesül. Így a nyeremény mindenképpen tízezer lej fölötti lesz.

A jogszabályt ellen voksoló liberális ellenzék szónoka azt mondta: a szociáldemokrata kormány szerencsejátékosok szórakozásává züllesztette az adózási fegyelem növelésének ügyét, a kormánypárt frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a nyugtalottónak és az adóhatóság látványos razziáinak köszönhetően 1,2 milliárd lejes többletbevétele volt az első negyedévben a román költségvetésnek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A román költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés