Légi katasztrófa: tovább keresik a fekete dobozt

Eddig több mint négyezer roncs-, illetve emberi maradványt gyűjtöttek össze a helyszínelők a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgép darabokra esett részeiből, illetve a 150 áldozat holttesteiből – közölte kedden a francia csendőrség.

Hírösszefoglaló

2015. március 31., 16:512015. március 31., 16:51

A katasztrófa helyszínén kedden is folytatódott a gép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozának a keresése. A katasztrófa helyszíne hétfő óta már nem csak helikopterrel, hanem szárazföldön is megközelíthető egy, körülbelül egy kilométer hosszú, buldózerekkel kialakított földúton.

A gép adatait rögzítő fekete dobozt jelkereső műszerekkel keresik a helyszínelők a fellazított talajban, mert azt feltételezik, hogy befúródhatott a földbe. A sziklafalnál, ahol a repülőgép becsapódott, valamint annak környékén folyamatosan két helikopter köröz, azokról próbálják a helyszínelők a távolabbi területeken is megtalálni a szétszóródott roncsokat. A csendőrség április 8-ig tervezi a holttestek és a repülőgép nagyobb roncsainak összegyűjtését, azt követően a Lufthansa légitársaság költségére rendezik a területet.

A német Lufthansa csoportnak biztosítási szolgáltatásokat nyújtó cégek konzorciuma egyébként 300 millió dollárt különített el a csoporthoz tartozó Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájának költségeire, az összeg nagysága arra utal, hogy a biztosítók kártérítési eljárásokra számítanak.

Mint ismeretes, a Germanwings német légitársaság Barcelona–Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe, fedélzetén 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

A düsselfordi ügyészség tájékoztatása szerint Andreas Lubitzot a pilótaengedély megszerzése előtti időkben öngyilkossági hajlam miatt kezelték. A kezelés lezárása után, egészen a legutóbbi időszakig több alkalommal előfordult, hogy orvosnál járt és betegállományba helyezték, de anélkül, hogy öngyilkossági hajlamot vagy idegenekkel szembeni erőszakosságra vonatkozó hajlamot állapítottak volna meg nála.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés