
A másodpilóta szándékosan vezethette a hegyoldalnak a francia Alpokban a Germanwings német fapados légitársaság kedden szerencsétlenül járt, Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-as repülőgépét – közölte a nyomozás eredményeit ismertetve csütörtökön az ügyben eljáró marseille-i ügyész.
2015. március 26., 17:072015. március 26., 17:07
Brice Robin a repülőgép pilótafülkéjében elhangzott beszélgetést rögzítő fekete doboz hanganyagának vizsgálatára hivatkozva elmondta: a másodpilóta célja egyértelműen az volt, hogy megsemmisítse a gépet.
Az Andreas Lubitz nevű, 28 éves férfi azt követően, hogy a kapitány rábízta az irányítást, és kiment a pilótafülkéből, szándékosan kezdte csökkenteni a magasságot, és a becsapódás pillanatáig öntudatánál volt. Lélegzése mindvégig nyugodt volt, nem tűnt idegesnek.
Robin hozzátette: a hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy Lubitznak köze lett volna valamely terrorszervezethez, tehát nincs bizonyíték a terrorcselekményre, és azt sem tudta megerősíteni, hogy öngyilkosság történt. Az is kiderült, hogy a másodpilóta viszonylag tapasztalatlannak számított. Lubitz 2013 szeptemberében csatlakozott a légitársasághoz, és azóta mindössze hatszázharminc órát repült.
A hangfelvétel szerint a gép útjának legelején a pilóták „nagyon udvarias, nagyon fesztelen” beszélgetést folytattak egymással, majd a hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egyikük kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni.
„A férfi kívülről picit kopogtat az ajtón, és nincs válasz” – mondta egy, az ügyben eljáró nyomozó a The New York Times-nak. „Utána erősebben kopog az ajtón, és nem érkezik válasz. Egyáltalán nem jön válasz” – közölte a lapot tájékoztató szakértő, aki szerint a hangfelvételen lehet hallani, amint a pilóta megpróbálja feltörni a pilótafülke ajtaját. Nem tudni egyelőre, hogy a pilóta miért ment ki a kabinból, de – folytatta a nyomozó –, ami biztos, az az, hogy az út legvégén a másik pilóta egyedül volt a pilótafülkében, és nem nyitott ajtót.
Brice Robin elmondta: a nehéz terep és a nagy területen szétszóródott roncsok miatt a holttestek megtalálása akár jövő hét végéig is eltarthat.
A Germanwings Barcelona–Düsseldorf-útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe kedden hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Közvetlenül a katasztrófa előtt a gép hirtelen ereszkedni kezdett, és nem válaszolt az irányítótoronynak, vészjelzést sem küldött.
A gép fedélzetén 150 ember – 144 utas és 6 tagú személyzet – tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője.
A gépnek 72 német és 35 spanyol, három amerikai, továbbá két-két ausztráliai, argentínai, iráni és venezuelai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa volt.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!