Legalább huszonöten meghaltak a kijevi zavargásokban

Legalább huszonöten meghaltak a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek kijevi összecsapásaiban szerda reggelig – közölte a kijevi városvezetés egészségügyi osztálya. A közlemény szerint 351-en kértek orvosi segítségnyújtást, közülük 241 embert szállítottak kórházba.

Hírösszefoglaló

2014. február 19., 13:022014. február 19., 13:02

Közben a belügyminisztérium tájékoztatása alapján a rendvédelmi erők kilenc tagja halt bele lőfegyverek okozta sebesülésekbe.

A belügyi tárca adatai szerint viszont 371 belügyi alkalmazott szorult orvosi ellátásra, közülük 349 kórházi ápolásra. A tárca arról számolt be, hogy hetvennégy rendőrt lőfegyverrel sebesítettek meg. Ellenzéki források az összes sérült számát ezer fölöttire becsülik.

Egy újságíró is életét vesztette: kórházba szállítása után belehalt lőtt sebeibe a Vesztyi című lap munkatársa. A férfit állítólag kirángatták a taxiból, megverték, majd mellkason lőtték.

Eközben a hatóságok felszólítása ellenére sem hagyják el Kijev főterét a kormányellenes tüntetők. Helyszíni tudósítások szerint a tiltakozók forradalmi dalokat énekelnek, táplálják az égő barikádok lángjait – így emelve égő falat a belügyi egységek elé –, és köveket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a rendőrség újabb rohamára.

A belügyi alakulatok körbevették a teret, amely most már gyalogosan is csak déli irányból a főutcáról, a híres Beszarabka piac felől közelíthető meg.

Reggel a tűzoltóknak abba kellett hagyniuk az oltást a tüntetők „nemzeti ellenállási” parancsnokságának helyet adó szakszervezetek székházában, mivel a lángoló épület negyedik és ötödik szintje között beomlás történt. Az épületből 30 személyt menekítettek ki.

A fővárosi metró továbbra is zárva tart, „terrorveszélyre” hivatkozva várhatóan egész nap nem is nyitják meg a forgalom előtt. A városvezetés arra kérte a kijevieket, hogy saját járművel ne induljanak útnak, különösen a belvárosban ne közlekedjenek, hanem használják inkább a felszíni tömegközlekedési eszközöket, amelyek sűrűbben járnak majd.

Andrij Portnov, az ukrán államfő kabinetfőnökének helyettese eközben kijelentette, hogy az összecsapásokkal összefüggésben elkövetett törvénysértések súlyos bűncselekményeknek számítanak.

A törvény a legszigorúbban bünteti a fegyverek zsákmányolását, a katonai és belügyminisztériumi létesítmények elfoglalását, továbbá terrorizmusnak tekinti a szándékos gyújtogatást, gyilkosságot, kínzást és megfélemlítést, valamint a bűncselekmények végrehajtásával való fenyegetést. Felszólította azokat, akik „elkövették ezeket a bűncselekményeket”: tegyék le a fegyvert és adják meg magukat a hatóságoknak, hogy elkerüljék a súlyosabb büntetést.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár eközben ismételten a vérontás beszüntetésére szólította fel az ukrán hatóságokat és a tüntetőket. Szavai szerint „sokkolták” őt a Kijevben történt erőszakcselekmények.

Az ENSZ-főtitkár az erőszak elharapódzása miatt fejezte ki komoly aggodalmát, és New Yorkban helyi idő szerint kedd este immár másodszor szólította önmérsékletre a szembenállókat. Úgy fogalmazott közleményében, hogy elsődleges cél a további instabilitás és vérontás elkerülése. Mindenkinek arra kell összpontosítania, hogy mihamarabb visszavezesse Ukrajnát a demokrácia és fejlődés útjára.

Geoffrey R. Pyatt kijevi amerikai nagykövet kedd éjjel közölte: „ettől a pillanattól fogva az Egyesült Államok Viktor Janukovics elnököt tartja felelősnek mindazért, ami jelenleg Ukrajnában zajlik”. A diplomata azután nyilatkozott, hogy megbeszéléseket folytatott az ukrán külügyminisztériumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés