Lefaragná a köztévét Tănase

A parlament két házának hétfői együttes ülésén az eddig ideiglenesen kinevezett Stelian Tănase történész, publicistát választották a honatyák a román közszolgálati televízió élére 339 támogató és 45 elutasító szavazattal. Az immár teljes jogkörrel rendelkező elnök-vezérigazgató kedden a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva máris merész elképzelésekről számolt be, nyugtalanságra adva okot a TVR utóbbi időben amúgy is „sokat látott” munkaközösségének.

2014. június 17., 17:152014. június 17., 17:15

Eszerint felmerült, hogy négy csatorna – a TVR News, a TVR 3, a TVR HD és a TVR Moldova – puszta léte került veszélybe, Tănase szerint ugyanis a parlament által 1994-ben elfogadott, a televízió-társaság működését és felépítését előíró 41-es törvényben szó sincs ezekről az adókról.

„A törvény csak a TVR 1, a TVR 2, a TVR Internaţional és a területi stúdiók működtetését írja elő, a többiről szó sem esik, márpedig a törvény, az törvény. A vezetőtanács tagjaival fontolóra vettük, hogy visszatérünk a törvényes keretek közé” – fogalmazott az igazgató. Újságírói kérdésre Tănase leszögezte, a csatornák esetleges megszüntetése egyelőre csak javaslatként merült fel, semmilyen döntés nem született az ügyben, mindössze tárgyalásokat folytatnak.

A TVR 3 egyébként magyar adásokat is sugároz munkanapokon 11.30-tól: az országos, műholdas szórású csatornán hétfőn a marosvásárhelyi, kedden és csütörtökön a kolozsvári, szerdán a temesvári területi stúdiók, pénteken pedig a bukaresti Magyar Szerkesztőség műsorai láthatók mintegy háromnegyed órában.

Az előző igazgató, Claudiu Săftoiu és a volt igazgatótanács decemberi lemondása után, tavaly december végén ideiglenesen kinevezett Stelian Tănasének nem ez az első – a TVR alkalmazottai számára legalábbis – hajmeresztő elképzelése a hatalmas adósságot felhalmozó köztévé „megreformálására”.

Március végén a sajtónak arról beszélt: a köztévét a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC mintájára szeretné átszervezni, ez viszont maga után vonná a TVR összevonását a közszolgálati rádióval, így ehhez törvénymódosításra lenne szükség. Közben a képviselőház és a szenátus megszavazta a tévé vezetőtanácsának új összetételét, az akkor még mindig ideiglenesen kinevezett Tănase pedig május végén maga állt elő egy újabb javaslattal: eszerint a több mint két és félezer alkalmazott munkaidejét nyolcról hat órára, a fizetéseket pedig 20 százalékkal faragták volna le. A hírre a TVR munkatársai japánsztrájkba kezdtek, a tervezetet tárgyaló ülés idején pedig csaknem kétszáz alkalmazott tiltakozott a bukaresti székház udvarán.

Akkor Debreczeni Hajnaltól, az új vezetőtanács RMDSZ által delegált tagjától megtudtuk: a tanács csaknem egyöntetűen ellenezte Tănase elképzelését – ehelyett a külső munkatársaktól való megválás lehetőségét vizsgálják meg –, a korábbi, BBC-modelles tervről pedig szó sem esett.

Most viszont Tănase talált egy olyan megszorító lehetőséget, amelynek „törvényi alapja” is van. Nagy Zoltán, a korábbi vezetőtanács tagja azonban még márciusban elmondta: „nem személyzeti problémák, hanem azok az évekkel ezelőtt felelőtlenül megkötött sportközvetítési és filmvásárlási szerződések vezettek a hatalmas adósságokhoz, amelyeket jelen pillanatban csak hatalmas összegek kifizetése ellenében lehetne felbontani.”

A május végi japánsztrájk idején Dragoş Bocanaciu, a szakszervezet elnöke a sajtónak nyilatkozva arra is rámutatott, hogy a társaság indokolatlanul nagy összegeket dob ki az ablakon külső munkatársak kifizetésére, külső műsorok gyártására, holott a TVR elég alkalmazottal rendelkezik ahhoz, hogy jó szervezés mellett saját műsorokkal töltse ki a műsorrácsot.

A köztévé adóssága mintegy 150 millió euróra rúg, egy korábbi megszorító intézkedés keretében pedig a 3320 alkalmazottból 2012-ben mintegy 980-at bocsátottak el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés