Közpénzeket kér az ortodox egyház

Kínos helyzetbe hozta az erdélyi megyei és helyi önkormányzatokat a román ortodox egyház vezetőjének, Daniel pátriárkának azon kérése, hogy a hivatalok jelentős összegekkel járuljanak hozzá a Bukarestben épülő Nemzet Megváltása katedrális munkálataihoz.

Kőrössy Andrea

2013. december 19., 17:262013. december 19., 17:26

 

Az egyházfő 100 ezer lej finanszírozást kért például a Beszterce-Naszód Megyei Tanácstól, Beszterce városától pedig 200 ezer lej támogatást szeretett volna kapni. Ennél is nagyobb összeget, 300 ezer lejt kért a Máramaros megyei képviselő-testülettől, a kolozsvári önkormányzatot pedig 200 ezer lejnyi támogatás kifizetésére szólította fel.

Az elmúlt napokban a román sajtó arról cikkezett, hogy bár Máramaros és Beszterce-Naszód megye elöljárói rendszeresen pénzhiányra panaszkodnak, mégis hajlandóak a kért összegekkel finanszírozni a katedrális építését. Ezzel szemben utólag több illetékes visszakozott: Dana Gagniuc Buzura, a Máramaros megyei önkormányzat szóvivője például szerdán cáfolta, hogy a hivatal saját költségvetéséből biztosítaná a pátriárka által kért összeget.

Radu Moldovan Beszterce-Naszód megyei tanácselnök, aki korábban a 100 ezer lej átutalásáról szóló határozattervezetet kezdeményezte, a csütörtöki önkormányzati ülésen visszavonta a tervezetet. Elmondása szerint két megyei tanácsos kérésére döntött így, akiknek javaslata szerint az összeget az oláhszentgyörgyi ifjúsági táborra fordítják.

Ovidiu Creţu besztercei polgármester ezzel szemben úgy nyilatkozott: a helyi önkormányzat szavazni fog arról, hogy a jövő évi költségvetésbe belefoglalják-e a bukaresti katedrálisra szánt 200 ezer lejes kiadást, véleménye szerint azonban teljesen helyénvaló, hogy a bazilikát az állampolgárok pénzéből építsék meg.

Elegánsan visszautasította az ortodox egyházfő kérését Emil Boc kolozsvári polgármester, aki válaszlevelében úgy fogalmazott: az önkormányzat megvárja, amíg a kormány elfogadja azt a határozatot, amely az egyházaknak biztosítandó, vissza nem térítendő támogatás mértékét határozza majd meg.

A román nemzet katedrálisának alapkövét még 2007-ben helyezték el, a közel félmilliárd euróba kerülő épület az elképzelések szerint az ország legnagyobb katedrálisa lesz. A projekt rendkívül nagy felháborodást váltott ki, a hívek közül is sokan bírálták az ortodox egyházat megalomániája, és az óriási költségek miatt. A hagymakupolás templomot számos közéleti személyiség és civil szervezet is ellenzi, mivel a projektet a román kormány telekadománnyal és tetemes összeggel támogatta. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés