
Fotó: Kristó Róbert
Húsz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat és a Szent Mihály-templomi eskütétel után, mintegy bizarr évfordulós „ajándék” gyanánt Románia Szenátusa érdemi vita nélkül, szinte teljes egyhangúsággal söpörte le az asztalról a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezetet.
2012. szeptember 26., 19:112012. szeptember 26., 19:11
A román felsőház elutasító döntése aligha érte meglepetésként magyar közösségünket. Megszokhattuk, hogy többszázezer aláírással nyomatékosított jogos kéréseinket – csak azért, mert magyarok vagyunk – figyelembe sem veszik a többségi politikusok.
Ugyanakkor ismételten bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. Erre nézve igen sokatmondó, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető még most is szükségesnek tartotta a törvényt benyújtó – amúgy szintén RMDSZ-es (!) – képviselőtársaitól a sajtóban elhatárolódni. Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához.
Egy szavunk sem lehetne abban az esetben, hogyha az általuk képviselt „apró lépéses” alternatíva eredményre vezetett volna. Ám a tények mást mutatnak, éspedig azt, hogy: a „kis lépések” politikájának gyakorlóinak „köszönhetően” – minekutána derekasan kivették a részüket az ország csődbejuttatásából, valamint az adófizető állampolgárok megnyomorításából, – most ott tartunk, hogy a jelentős nemzetközi nyomás eredményeképpen visszaszerzett egyházi és közösségi tulajdonaink elvesztése fenyeget bennünket, miközben a hosszú évek óta nyúzott kisebbségi törvényből az RMDSZ volt (és leendő?) koalíciós partnerei éppen a kulturális autonómiát akarják kilúgozni.
Húsz évvel ezelőtt, a kolozsvári Szent Mihály templomban nem erről szólt az eskü…
Nagyvárad–Temesvár, 2012. szeptember 26.
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnöke
Toró T. Tibor,
az Erdélyi Magyar Néppárt
elnöke
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!