
Fotó: Illusztráció
Együttműködésre szólítja fel a politikai pártok megyebeli szervezeteit a Magyar Polgári Párt (MPP).
2013. június 16., 16:382013. június 16., 16:38
2013. június 16., 18:172013. június 16., 18:17
Az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke, Salamon Zoltán közleményében a Háromszéken elindulthoz hasonló összefogásra szólít fel többek között a tervezett romániai közigazgatási átszervezés ügyében, és javasolja egy közös cselekvési terv kidolgozását. „Kezdeményezzük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megyei vezetői, valamint a Székely Nemzeti Tanács képviselői közötti egyeztetések elkezdésé, a számunkra legégetőbb kérdések megvitatásában.
Az európai polgári kezdeményezések ismertetése, az ezekhez szükséges támogatói aláírások összegyűjtése, a régiósításhoz való viszonyulásunk összehangolása, az esetleges utcai demonstrációk megszervezése előzetes egyeztetést, közös cselekvést igényelnek” - fejti ki az MPP megyei elnöke a közleményben. Leszögezi, ezeket a kérdéseket nem szabad pártpolitikai csatározásoknak kitenni, együttműködésre van szükség. „Történelmi jelentőségű helyzet előtt állunk, ezért határozott fellépésre, jogérvényesítésre van szükség. Székelyföld területi egységének megőrzése és különleges státusának elismertetése közös felelősségünk” - szerepel a közleményben.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!