A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását.
2016. március 25., 12:492016. március 25., 12:49
2016. március 25., 12:492016. március 25., 12:49
A politikus nyilatkozatát az RMDSZ pénteki hírlevele idézi. Szerdán több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya „más etnikumú állampolgárok” állítólagos irredenta, szakadár, a „román nemzet ellen bujtogató” megnyilvánulásaira hivatkozva azt kezdeményezte, hogy állítsák vissza az ország- vagy nemzetgyalázás inkriminálását a büntető törvénykönyvben.
Kovács Péter szerint a tervezet a kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát. „Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok” – mondta a politikus, arra utalva, hogy a törvénytervezet indoklásában a tavaly decemberi kézdivásárhelyi „merényletkísérlet” is szerepel.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke leszögezte: a kollektív bűnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Hozzátette: elítélik ezt a fajta szélsőségességet, akár magyar, akár román oldalról származik. Úgy vélte: 26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezői azzal, hogy „bizonyos más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát.
„Sok a teendőnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások előtt visszaszerezni az elveszített népszerűségüket” – idézte az RMDSZ ügyvezető elnökének nyilatkozatát a szövetség hírlevele.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!