
Az államfőválasztást követően beindult a korrupcióellenes gőzhenger a bukaresti parlamentben: a szenátus szerdán jóváhagyta a bűnvádi eljárás beindítását a Microsoft-ügy néven ismertté vált szoftverbeszerzési ügyben érintett két szenátor, Ecaterina Andronescu volt szociáldemokrata oktatási miniszter és Șerban Mihăilescu UNPR-s egykori kormányfőtitkárság-vezető ellen.
2014. november 19., 19:082014. november 19., 19:08
Korábban, kedden este a képviselőház egyszerre három, eddig halogatott ügyben is hozzájárult az érintett képviselők mentelmi jogának a felfüggesztéséhez.
Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) közel két hónapja jelentette be, hogy összesen kilenc egykori miniszter ellen vizsgálódik abban a szoftverlicenc-beszerzési ügyben, amelyet még 2004-ben, a Năstase-kormány idején kötöttek, és amelyet azóta 2012-ig többször is meghosszabbítottak.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. Szerdán mind Andronescu, mind Mihăilescu ártatlannak vallotta magát.
Kedden a képviselőházban is hasonló nagyüzem volt. A DNA már korábban kérte Ioan Adam (PSD), Mircea Roșca (PNL) és Ion Diniță (PC) előzetes letartóztatásának jóváhagyását az ellenük zajló korrupciós ügyekben, azonban a parlament ezt mindeddig halasztotta.
Adam a már előzetes letartóztatásban levő Viorel Hrebenciuc nevéhez fűződő illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben érintett, Roșca a gyanú szerint prahovai PNL-elnökként 20 ezer eurót kért egy üzletembertől, hogy közbenjárjon az érdekében egy telekügyben, Diniță pedig az Aristotel Căncescu Brassó megyi közgyűlési elnök ellen zajló eljárást irányító ügyészek szerint anyagi haszonra tett szert Căncescu ügyletei nyomán. Most mindhárom esetben nagy többséggel megszavazták a DNA kérését.
Hasonló események zajlottak a szenátusban is, ahol a jogerős bírósági ítéletben összeférhetetlennek nyilvánított nemzeti liberális párti szenátor, Móra Ákos inkább saját maga mondott le, semhogy a plénum állapítsa meg mandátumának megszűntét.
Mint ismeretes, a hatályos jogszabályok értelmében egy képviselő vagy egy szenátor csak akkor helyezhető előzetes letartóztatásba, ha ezt az illetékes ház jóváhagyja. Képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező volt miniszterek esetében még szigorúbb a szabályozás: itt már a bűnvádi eljárás megindításához is a parlament beleegyezése szükséges.
Az ügyek annak nyomán váltak aktuálissá, hogy az államfőválasztás győztese, Klaus Johannis, aki már a kampány során is szorgalmazta a honatyák elleni igazságügyi eljárások felgyorsítását, győzelmét követő első sajtótájékoztatóján ismételten felszólította a parlamentet, hogy tegyen pontot a hónapok óta húzódó korrupciós eljárások végére.
Elmeszelte az ANI Antal Istvánt
Összeférhetetlenséget állapított meg szerdán az országos feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Antal István RMDSZ-es, Șerban Mihăilescu UNPR-s és Mihai Radu Popa PPDD-s képviselő esetében. A hatóság szerint mindhárman jogellenesen voltak egyszerre képviselők és vállaltak ügyvezetői tisztséget vállalkozásokban.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!