
Korodi Attila frissen kinevezett környezetvédelmi miniszter szerint elővigyázatosságra van szükség a verespataki színesfémbánya engedélyezése terén, és a folyamatot nem lehet felgyorsítani.
2012. április 11., 17:212012. április 11., 17:21
A korrupciógyanús ügye miatt lemondani kényszerült Borbély László helyét elfoglaló – a tárcát két évvel ezelőtt már irányító – RMDSZ-es politikus Traian Băsescu felszólítására reagált, miszerint véget kell vetni az időhúzásnak az Erdélyi-Szigethegységbe tervezett, ciánalapú bányaprojekt engedélyezése ügyében. Az államfő kedden este, Korodi beiktatásakor leszögezte: Románia nem engedheti meg magának, hogy ne termelje ki altalajkincseit – konkrétan az aranyat, rezet és palagázt –; szerinte az egykori állami bányavállalatok újraindítása a munkahelyteremtés miatt is hasznos.
Băsescu felrótta a román hatóságoknak, hogy a verespataki aranybánya megnyitásának felelősségét 1997 óta próbálják egymásra hárítani, és arra figyelmeztettet: az időhúzás nagyon sokba fog kerülni az országnak, amikor a befektető kártérítési pert indít majd ellene.
Korodi viszont szerdán úgy nyilatkozott: az engedélyek kibocsátását nem lehet felgyorsítani, mivel szigorúan be kell tartani a környezetvédelmi előírásokat. A zöld tárca vezetője elmondta, meg kell várni a tárcaközi egyeztető bizottság szakértői jelentését, a kormány csak azután mondhat véleményt a bányanyitásról.
„A kérdés az, hogy Románia számára kedvező-e az ajánlott kitermelési módszer a fenntartható fejlesztés és az érvényben levő környezetvédelmi törvények szempontjából” – hangsúlyozta a Radio France International-nek Korodi, aki előző mandátuma idején felfüggesztette az engedélyezési eljárást, emiatt a kanadai beruházó pert indított ellene.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!