
Fotó: Boda L. Gergely
A képviselőház szerdán hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, amely értelmében a helyi választottak egymás után csak két mandátumban tölthetnek be vezetői tisztséget.
2014. november 21., 14:202014. november 21., 14:20
A kezdeményezést két demokrata-liberális parlamenti képviselő, Cezar Preda és Gheorghe Udrişte nyújtotta be, és a tervezet szerint folyamatosan legtöbb két mandátumban lehet valaki polgármester, megyei tanácselnök, vagy községi, városi, illetve megyei önkormányzati képviselő. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Putyin–Medvegyev helycseréhez hasonló váltást nem lehetne eszközölni, azaz valaki egy mandátumig tartó megszakítással visszatérhetne újabb két választási ciklus erejéig a település vagy a megye élére.
A beterjesztők úgy vélik, két egymás utáni mandátum után nagy a lehetősége – és a valószínűsége – annak, hogy a választott tisztségviselők olyan politikai és helyi intézményi rendszert alakítanak ki maguk körül, amely során bármely reális helyi választási verseny lehetetlenné válik. Feltételezésüket, állításukat konkrét esetekkel támasztották alá, amikor egy személynek vagy egy személy köré szerveződő csoportnak a közösség erőforrásaira vonatkozó monopóliuma nepotizmushoz, érdekellentéthez vagy korrupciós vádakhoz vezetett.
A jogszabálytervezetet hallgatólagosan fogadta el a bukaresti törvényhozás alsóháza, mivel kifutottak a vitára, tárgyalásra és végleges döntésre vonatkozó október 15-ei határidőből. A kérdésben a szenátus a döntő hatóság.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!