Kórházba került Ferenc pápa

•  Fotó: Vatican News

Fotó: Vatican News

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére – közölte a szentszéki sajtóközpont.

Székelyhon

2025. február 15., 12:032025. február 15., 12:03

A szentszék péntek este kiadott, és az MTI által is szemlézett közleménye szerint Ferenc pápán a kórházban szakorvosi vizsgálatokat végeztek, és kórházi környezetet igénylő gyógyszeres terápiát írtak elő számára.

Az első vizsgálati eredmények szerint az egyházfő légúti fertőzésben szenved, enyhe hőemelkedése van

– olvasható a tájékoztatásban.

A pápa legalább hétfőig kórházban marad, miután a szentszék bejelentette, hogy az egyházfő összes programját törlik február 17-ig.

A szentszék megjegyezte, a kórházi kezelést az indokolta, hogy az utóbbi napokban rosszabbodott a pápa hörghurutja.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy

Ferenc pápa „nyugodt, jó hangulatban van és néhány újságot is elolvasott” a kórházban.

Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét, és lemondták Ferenc pápa hétfőre tervezett látogatását is a Cinecitta római filmgyárba.

A pápa a délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték.

Az első szentszéki sajtóközpont hangsúlyozta, hogy kórházi kivizsgálásra van szükség, mivel

a nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved.

A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi.

Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek.

2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra.

A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 06., szombat

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 05., péntek

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere

Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere
2025. szeptember 05., péntek

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés

Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés
2025. augusztus 30., szombat

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége

A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége
2025. augusztus 29., péntek

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt
2025. augusztus 26., kedd

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba

Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba
2025. augusztus 21., csütörtök

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg
2025. augusztus 20., szerda

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából