Kire célzott Kövér László?

Egyetlen romániai magyar párt vagy politikus sem érzi úgy, hogy Kövér László magyar országgyűlési elnök rá célzott volna, amikor a hét végén kockázatvállalásra és bátrabb kiállásra buzdította a határon túli kisebbségi szervezetek vezetőit.

Szucher Ervin

2013. május 07., 15:092013. május 07., 15:09

„Nemcsak kitartó, sziszifuszi munka kell ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk, hanem sokszor kockázatvállalás, bátorság is, és ezt leginkább azok felejtik el, akiknek elcsatolt közösségek vezetőiként az lenne a dolguk, hogy példát adjanak a saját honfitársaiknak” – fogalmazott a fideszes politikus. A magyar parlament elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának azt mondta, tudatosítani kell nemcsak a szűk, kis Magyarországon belül, hanem az elcsatolt területek magyarságának vezetői körében is, hogy ingyen semmit nem adnak. Azon túl, hogy „nem veszik magukra” Kövér nyilatkozatát, a romániai magyar politikai alakulatok jobbára egymásra mutogatnak.

Kovács Péter nem hinné, hogy az RMDSZ-re vonatkozna Kövér László nyilatkozata, hisz meglátása szerint a szövetség minden egyes alkalommal a végsőkig elment a romániai magyarság jogainak a kiharcolásában. „Nem kommentálnám a nyilatkozatot, mert nem minket érint. Azt tudom viszont elmondani, hogy figyelembe véve a hazai realitásokat és a 7 százalékos számarányunkat, mi minden telhetőt megtettünk és megteszünk az erdélyi magyarságért” – szögezte le az RMDSZ főtitkára. Szerinte, ha ez nem így lenne, a szövetségre sem volna szükség.

Kövér László nyilatkozatának „minden egyes szavával egyetért” az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette ki annak alelnöke, Papp Előd. Szerinte, ha nem így lenne, mint ahogy a Magyar Országgyűlés elnöke gondolja, a Néppárt sem jött volna létre. „Szervezetünket éppen a romániai magyar politikai életet kisajátító szervezetek gyenge teljesítménye hívta létre. Ha ezek eleget tesznek küldetésüknek és beváltják ígéreteiket, az EMNP-re nem lett volna szükség” – fejtette ki Papp Előd.

Helyénvalónak tartja Kövér nyilatkozatát Mezei János, aki nem hiszi, hogy az anyaországi politikus azzal éppen a Magyar Polgári Pártot vette volna célba. Az MPP alelnöke szerinte a bátor kiállás és a kockázatvállalás az egyetlen megoldás az erdélyi magyarság helyzetének a javítása érdekében. „Úgy érzem, hogy az évek során a polgári párt sokkal nagyobb kockázatot vállalt fel, mint a többi romániai magyar politikai alakulat” – vélekedett Gyergyószentmiklós polgármestere. Kérdésünkre, hogy ez miben nyilvánult meg, a polgáriak második embere elmondta, hogy már csak a választás szabadságának a megteremtése is egy bátor lépés volt abban az időben, amikor sokan még nem tartották járhatónak az RMDSZ-en kívüli utat. Mezei ugyanakkor ide sorolta a székely nagygyűlések megszervezését, a nemzeti öntudat erősítéséért és a jelképek használatáért vívott harcot. Példaként említette a magyarellenes hangulatot előidéző címer-visszahelyezést a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára.

„Mi jó tíz éve, megalakulásunk óta vállaljuk a kockázatot” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, majd felidézte azt az időszakot, amikor az autonómiaküzdelemben a hatalom börtönbüntetéssel fenyegette a szervezet tagjait. Elődjét, Fodor Imrét plakátosztogatás közepette kísérték be az erdőszentgyörgyi rendőrőrsre, az SZNT makfalvi szimpatizánsait, a Magyar Polgári Párt helyi önkormányzati képviselőit pedig a 2012-ig regnáló RMDSZ-es polgármester feljelentése következtében hurcolta meg a rendőrség és hallgatta ki az ügyészség. Az illető személyek nem tettek mást, mint Maros megyében elsőkként tűzték ki a székely zászlót a makfalvi községháza homlokzatára. „Amikor Marosvásárhely volt polgármesterét, Fodor Imrét vagy a makfalvi embereinket bevitték a rendőrségre, egyikük sem tudta, hogy tettének mi lesz a következménye. Egyesek tizenöt éves börtönbüntetéssel fenyegetőztek, de ők akkor is vállalták tettüket” – mondta el Izsák Balázs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés