Kihallgatta a DNA Hajszamot

Megtörtént Omar Hajszam Romániába való visszahozatalát követő első ügyészségi kihallgatása: a terrorizmus miatt húsz év szabadságvesztésre ítélt szíriai üzletembert pénteken délelőtt egy gazdasági bűncselekmény ügyében idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Balogh Levente

2013. július 28., 13:362013. július 28., 13:36

Ezúttal az a vád ellene, hogy egyik cége hamis adatokat tartalmazó dossziét nyújtott be a băneasai rádió- és félvezetőgyár privatizációs eljárása során. A cég 2003-ban meg is nyerte a tendert, majd a cég többségi tulajdonosaként hamarosan fölszámolta azt. Hajszamot a rahovai börtönből szállították át az ügyészségre, ahova kedden szállították át egy rendőrségi fogdából.

A szíriai-román kettős állampolgárságú férfit 2008-ban, távollétében ítélték el terrorizmus miatt, miután a bírák bizonyítottnak látták, hogy 2005-ben ő szervezte meg három román újságíró iraki elrablását, hogy aztán a megmentőjük szerepében tetszelegve tegyen szert befolyásra a román politikusok körében. Hajszam azonban még évekkel az ítélethirdetés előtt megszökött az országból. Az üzletember ellen egyébként két gazdasági bűncselekmény ügyében is jogerős ítélet született, egy tizenhat, illetve egy hároméves szabadságvesztést is kiróttak rá, szökése miatt pedig újabb két év börtönnel sújtották.

Az államfői hivatal múlt pénteken jelentette be, hogy Hajszamot visszahozták Romániába. Traian Băsescu államfő ugyanakkor azt is közölte: nem tudja megerősíteni, hogy az üzletembert Szíriából hozták vissza, mivel a román hatóságok egy idegen ország területén hajtottak végre engedély nélküli műveletet. Victor Ponta kormányfő ezt cáfolta, ugyanakkor az Oroszország Hangja rádió honlapján szíriai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Hajszamot nem Szíriából, hanem Irakból szállították Romániába.

Amerikai segítséggel hozhatták haza Hajszamot

Amerikai segítséggel szállíthatták Romániába Omar Hajszamot – írta az Oroszország Hangja rádió honlapján szombaton egy libanoni újságíróra hivatkozva. Ali Nasszár, az Al Houkoul arab hírportál szerkesztője az orosz portál szerint azt mondta: mivel Romániában tanult, ismeri a román közélet eseményeit, Hajszam viszont tudomása szerint nem Szíriában, hanem Irakban tartózkodott. Úgy fogalmazott: a román titkosszolgálatok nem lennének képesek egy ilyen horderejű művelet végrehajtására, ezért vélhetően az Irakban jelentős erőkkel jelen levő amerikai titkosszolgálat segített Hajszam kézre kerítésében és Romániába szállításában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés