
Kihallgatásra előállította csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Elena Udreát, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökét és parlamenti képviselőjét, volt fejlesztési minisztert.
2015. január 29., 15:452015. január 29., 15:45
2015. január 29., 22:182015. január 29., 22:18
Sajtóértesülések szerint a politikust a Microsoft-ügy néven ismertté vált szoftverbeszerzési panama ügyében hallgatták ki, amelyben volt férjét, Dorin Cocoş üzletembert még tavaly előzetes letartóztatásba helyezték.
A DNA pénzmosással és hamis vagyonbevallással gyanúsítja Udreát, aki szerintük tudhatott a Microsoft-üggyel kapcsolatos törvénytelenségekről.
Az ügyészek szerint Udrea 2009 és 2014 között a vagyonbevallásában olyan javak megvásárlását tüntette föl, amelyek értéke meghaladta miniszterként, képviselőként és egyetemi oktatóként szerzett jövedelmét. A DNA szerint a pénz Cocoş korrupciós ügyleteiből származott, Udrea pedig tudott az összeg eredetéről, amelyből közösen vásároltak különböző javakat.
Sőt arról is tudott, hogy exférje hamis nyugtákkal próbált kölcsönnek álcázni egy megvesztegetésként kapott összeget. Mindemellett összesen 16, a férje által saját cégének nyújtott kölcsönként beállított – az ügyészek szerint valójában vesztegetésből származó – összeget nem tüntetett fel a vagyonbevallásában.
Mint arról beszámoltunk, a DNA kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyben a Microsoft cég az egyik legfőbb érintett.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
Az ügyben a miniszterek és Cocoş mellett Nicolae Dumitru üzletember és Gheorghe Ştefan, Piatra Neamţ polgármestere is érintett. Az ügyészségi nyomozás eredménye szerint Cocoş Nicolae Dumitru cégén keresztül 7,65 millió dollárt kapott a Fujitsu Siemens Computerstől törvénytelen célokra.
A pénz célja az volt, hogy közbenjárjon Şerban Mihăilescu kormányfőtitkárnál és Dan Nica távközlési miniszternél annak érdekében, hogy a tárca a Microsofttal kössön szoftverbeszerzési szerződést. A DNA szerint Dorin Cocoş 17,5 millió eurót kért a maga, Gheorghe Ştefan és Gabriel Sandu volt távközlési miniszter részére annak érdekében, hogy a Microsoft-licencek beszerzése érdekében közbenjárjanak, ebből 15,7 millió olyan cégek számláira került, amelyeket vagy közvetlenül, vagy közvetítőkön keresztül irányítottak.
A vádhatóság szerint a két politikus és az üzletember közbenjárása nyomán 2009-ben a hatóságok olyan kizáró jellegű feltételeket szabtak a közbeszerzési eljáráson, hogy csak a D-con.Net AG cégtársulás jelentkezhetett. 2009 augusztusában írta alá a román távközlési minisztérium a cégtársulással az új keretszerződést, amelynek értelmében újabb szoftvertermékeket vásároltak. Az érintettek a kenőpénzt úgy vették át, hogy céget alapítottak, amely szerződést kötött a D-Con.Net-tel. Ez utóbbi fiktív szolgáltatásokért 18,1 millió eurót utalt át a gyanúsítottak által alapított cég számlájára.
Sandu 4,5, Ştefan 4, Cocoş pedig 9 millió eurót kapott a nyomozati anyag szerint, miután egy 2009-es találkozón megállapodtak a tranzakció feltételeiről. Dumitrut, Cocoşt és Ştefant befolyással üzérkedéssel és pénzmosással, Sandut pedig vesztegetés folytatólagosan elkövetett elfogadásával és pénzmosással gyanúsítják.
Ismét kihallgatták Toni Greblát
Ismét kihallgatta csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Toni Greblă alkotmánybírót, aki ellen múlt csütörtökön indult bűnvádi eljárás befolyással üzérkedés és bűnszervezethez való csatlakozás gyanúja miatt. Mint arról beszámoltunk, Greblát, aki 2013-as alkotmánybíróvá választásáig a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, a gyanú szerint a 2012-es parlamenti választások előtt Ion Bîrcină üzletember – Greblă Bîrcină lányának a násznagya – megvesztegette, hogy energetikai, szállítmányozási és fémbegyűjtéssel foglalkozó cégei érdekében közbenjárjon. Emellett összeférhetetlenséggel is gyanúsítják, miután a 2010 és 2105 közötti időszakban egy farmban és egy energiatermelő cégben is érdekeltséggel bírt – társtulajdonosként, illetve cégvezetőként. Emellett az a gyanú is fölmerült ellene, hogy 2014 augusztusától az Orosz Föderációba irányuló törvénytelen élelmiszerexportálást is támogatott.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!