Ki kell védeni a magyarellenes jogsértéseket

Advent a Hargitán – Advent Európában címmel Tőkés László európai parlamenti alelnök, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke és Bogárdi-Szabó István dunamelléki református püspök szervezésében, 2011. december 3-án Ökumenikus Nagytalálkozóra került sor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. A jeles egyházi és világi meghívottak részvételével zajló ünnepély a Kárpát-medencében ismét felerősödött és a kisebbségi élet minden területén tapasztalható magyarellenesség elleni tiltakozás jegyében zajlott.

Szőcs Lóránt

2011. december 04., 18:342011. december 04., 18:34

2011. december 05., 16:402011. december 05., 16:40

Az Ökumenikus Nagytalálkozón igét hirdetett Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese, aki a 40. zsoltár első négy versét idézte, mely véleménye szerint útmutatóul szolgálhat az ember számára az adventi várakozás idején. Az áhítatot követően a köszöntések sorát házigazdaként Bogárdi-Szabó István református püspök kezdte meg, aki a karácsonyi történetet is felelevenítve, kifejtette: az igazi advent az egymás irányába való közeledést jelenti. Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus püspök, az Ökumenikus Nagytalálkozó korábbi házigazdája felszólalásában hangsúlyozta: a szolidaritás nem elméleti, hanem gyakorlati feladat. Példaként említette a vajdasági Temerinben egy polgárt bántalmazó magyar fiatalokat, akiket – mint mondta – túlzottan szigorú szabadságvesztésre ítéltek, és azokat, akiktől megvonták állampolgárságukat, amiért felvették a magyart. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a hívőben soha nem lehet bosszú, soha nem lehet gyűlölet”. Dutka Ákos Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban című versét a szlovák állampolgárságától nemrég jogtalanul megfosztott Boldoghy Olivér felvidéki színművész szavalta el.

Az esemény fővédnöke, Schmitt Pál magyar köztársasági elnök köszöntő levelét Nemes Csaba, Tőkés László budapesti irodavezetője, politikai főtanácsadó tolmácsolta: „Mi, magyarok, igazán tudjuk, mi a várakozás. És valóban: olyan nemzet vagyunk, amely ezerszeresen is megbűnhődte, megszenvedte a sikert. Elkötelezett európai nemzet vagyunk, amely megérdemelten foglalja el helyét a kontinens közösségében. Tiszteletet érdemlünk az erényeinkért, elismerést a győzelmeinkért. Csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk mindenki másnak: megértést, igazságosságot, tisztességet, a jogok méltóságát.”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta: minden nemzet küldetése a saját értékeinek felmutatása, megőrzése. Az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendelhetjük alá semmilyen más országénak, fogalmazott, majd emlékeztetett arra, hogy nem fogadható el semmilyen kettős mérce, mint ahogy nem fogadható el az sem, hogy a magyar embereket másodrangú állampolgárnak tekintsék hazájukban. Berndt Posselt EP-képviselő arról beszélt, hogy \"eljön az az idő, amikor Magyarországot körös-körül uniós tagországok veszik körül.\" A bajorországi képviselő a nacionalizmust, materializmust, és totalitarizmust létünk démonjainak nevezte, melyekkel szemben keresztényekként  kötelességünk harcolni. Pawel Cebula minorita szerzetes a lengyelek magyarokkal szembeni szolidaritását közvetítette beszédében. „Több mint ezer éves barátságunk a kereszt fényében mélyült el és gyümölcsözött” – fogalmazott a szerzetes, majd hozzátette, „a rosszat csak jóval lehet legyőzni, a lelki gyógyulás csak a megbocsátás útján lehetséges”.

Az esemény eszmei házigazdája Tőkés László püspök, EP-alelnök ünnepi beszédének elején a korábbi – szegedi és marosvásárhelyi – nagytalálkozókat elevenítette fel, amelyek a mostani alkalomhoz hasonlóan, magyar közösségeink védelmének jegyében zajlottak.

„A megbékélésre vágyó »Pünkösdváró Európa« Szegeden meghirdetett lelki programja nyomán, ez alkalommal – a székelyföldi Hargita jelképes helyszínéről kiindulva – Európa és a Kárpát-medence Adventje jegyében juttatjuk kifejezésre hitünket és reménységünket. Trianon után kilenc évtizeddel a Duna-mentén élő népek, értelemszerűen pedig saját sorsunkra és jövendőnkre nézve reménykedünk a prófétai ígéret beteljesülésében, amely ekképpen hangzik: »És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lészen az Ő szárnyai alatt…«” – mondta az EP alelnöke. Hangsúlyozta az összefogás és a szolidaritás-vállalás szükségességét a Kárpát-medencében. Az Ökumenikus Nagytalálkozó célját illetően, az esemény eszmei házigazdája kijelentette: „III. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozónkon a kiáltás, a szabad szólás Isten adta jogán emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt Kis-Antant országaiban tovább folytatódó és időről-időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében, és a határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt Testvéreink mellett.”

A Kárpát-medencei magyar egyházak képviselői közül elsőként Német László, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke szólalt fel, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatal generáció hitbeli megújulása rajtunk is múlik, ugyanakkor az igazi gyógyulás egyedül Istentől jön. Fazekas László felvidéki püspök a tálentumok példázatát elevenítette fel, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus rajtunk is számon fogja kérni, mit tettünk nemzetünk megmaradása és gyermekeink jövőjének biztosítása érdekében. „Ez az adventi találkozó azért fontos, mert a csöndes szolidaritás-vállalásban megélhetjük az egy nemzethez való tartozás érzését” – mutatott rá. Fabiny Tamás, a budapesti Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke Sütő András, a nagytalálkozó elnevezését is viselő Advent a Hargitán című drámai alkotásából Bódi Vencel imáját idézte. Ennek alapján jelentette ki: „Hiszem, hogy Európa meghallgatja a magyarság segélykiáltását, és az eljut az emberekhez”. Baán István hajdúdorogi görög katolikus püspöki helynök a karácsony titokzatosságát szemléltette egy görög katolikus ének példáján, felhívva a figyelmet arra, hogy akik a karácsonyi titkot keresik, azok az egyszerű külső alatt is megtalálják.

A nagytalálkozó ünnepi hangulatát emelte Szvorák Katalin művésznő fellépése, aki két, Illés Lajos által megzenésített verset adott elő a népes publikum előtt – tájékoztat Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés