
Az MTI információi szerint enyhén csökkentette a Nemzetközi Valutaalap és a román kormány a román gazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzést.
2011. augusztus 01., 15:562011. augusztus 01., 15:56
2011. augusztus 01., 16:442011. augusztus 01., 16:44
Enyhén csökkentette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a román kormány a román gazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzést, 3,7 százalékra az eddig várt 3,9 százalékról – jelentette be vasárnap Traian Băsescu román államfő.
Băsescu az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőivel folytatott tárgyalások következtetéseit ismertette, mielőtt hétfőn véget ért a nemzetközi hitelezők szokásos felülvizsgálati látogatása a román fővárosban. Most azt tekintették át, hogy Románia miként teljesítette a második negyedévben a nemzetközi hitelezőkkel szemben vállalt feltételeket.
Románia ugyanis márciusban újabb, két évre szóló hitelmegállapodást kötött, ezúttal elővigyázatossági jellegűt, ami azt jelenti, hogy csak váratlan válsághelyzetben használja fel Bukarest az EU-bizottság, az IMF és a Világbank által rendelkezésére bocsátott, összesen 5,3 milliárd eurót. Egyszersmind a partnerek március végével befejezettnek nyilvánították az előző, eredetileg szintén két évre szánt, 12,95 milliárd eurós készenlétihitel-programot, amelyet 2009. májusban hagytak jóvá Romániának. E keret utolsó részletét Románia már nem kérte.
Băsescu szerint az idei várakozáson nem módosítottak, továbbra is 1,5 százalékos gazdasági növekedésben bíznak. Jövőre eredetileg a hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékos növekedésére számítottak, de Băsescu szerint a nemzetközi gazdasági helyzet miatt ezt vissza kellett fogni. Băsescu biztatónak nevezte, hogy a folyómérleghiány a GDP 5 százaléka alatt marad az idén és várhatóan a jövő évben is, ami azt jelenti – mint mondta –, hogy Románia kezd versenyképes lenni. Kedvezőnek vélte azt is, hogy a gazdasági növekedés fő hajtóereje a kivitel.
Hozzátette: a nemzetközi hitelezők szerint Románia hitelessége a tőkepiacokon jelentősen javult, és az ország ebből a szempontból jobban áll, mint az EU sok más tagországa.
Az eredmények között említette, hogy az első hat hónapban a tervezetthez képest kisebb volt a költségvetési hiány, és bejelentette, hogy a jövő évre a GDP 2,5-2,7 százalékát kitevő államháztartási hiányban állapodtak meg. Ez jobb a márciusban tervezett 3,0 százaléknál, és főleg az idénre tervezett 4,4 százaléknál. Tavaly a GDP 6,4 százaléka volt a román államháztartás éves hiánya a 2009-es 8,5 százalék után.
Băsescu rámutatott: Románia majdnem minden célját elérte a mostani felülvizsgálat szerint, kivéve az állami vállalatok tartozásait, amelyek a második negyedévben ugyan stabilizálódtak, de nem csökkentek.
Băsescu felelősségre intette a pártokat, mivelhogy jövőre helyhatósági és parlamenti választások is lesznek Romániában. Leszögezte: a populizmus nem tűrhető meg, hiszen az EU-ban törékeny a gazdasági helyzet, és Romániában is az, márpedig a jelenlegi makrogazdasági egyensúlyokat felboríthatják a populista intézkedések.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!