
Fotó: Farkas Antal
A jövedéki adó eltörlésétől várják a romániai kávéfogyasztás fellendülését – derül ki egyebek mellett a PwC Románia által készített, csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzés következtetéseiből. Rámutatnak ugyanis, hogy európai szinten az ország a 26. helyen áll a maga egy főre eső évi 2,3 kilogrammos fogyasztásával – az uniós átlag 4 kilogramm.
2015. március 26., 18:422015. március 26., 18:42
2015. március 26., 19:222015. március 26., 19:22
A legtöbb kávét a dánok fogyasztják, fejenként évi 8,6 kilogrammot, majd a németek (6,4 kilogramm) és az olaszok (5,6 kilogramm) következnek. Romániánál is kevesebb kávé fogy eközben Szlovákiában (2,2 kilogramm) és Magyarországon (1,5 kilogramm).
A PwC-vizsgálat eredményei szerint a 2000–2009-es időszakban a román piac éves szinten átlagosan 9 százalékkal bővült, ezt követően, 2011-ig átlagosan 8 százalékos éves szintű zsugorodást jeleztek, azóta pedig a fogyasztás relatíve állandó maradt.
Tavaly a piac forgalma 420 millió euróra rúgott, ami enyhe visszaesést jelent az előző évhez viszonyítva. A jövő héten a parlament asztalára kerülő adótörvénykönyv-tervezet viszont azzal számol, hogy 2016-tól a kávét már nem sorolnák a jövedékiadó-köteles termékek közé. Egyébként jelenleg európai uniós szinten 22 országban nincs jövedéki adó – Románián kívül mindössze Dániában, Németországban, Horvátországban, Belgiumban és Lettországban van.
A jövedéki adó eltörlése az árak csökkenéséhez vezetne, amitől a piac fellendülését várják a szakemberek. Számításaik szerint 2013-ban átlagosan 8,6 euróba került egy kilogramm kávé, a jövedéki adó eltörlése, és szintén a legújabb adótörvénykönyv-tervezetben szereplő áfacsökkentési terv nyomán akár 70 eurócentes árcsökkenésre is számíthatunk.
Mint ismeretes, a jogszabálytervezet szerint jövőre 20 százalékosra csökkenne a jelenleg 24 százalékos általános forgalmi adó, az alapélelmiszerek esetében pedig 9 százalékos kulccsal számolnak. Victor Ponta kormányfő szerint az se kizárt, hogy már júniustól csökken az áfa.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!