Kétezer szavazat dönthet

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kétezer, eddig fel nem dolgozott egyéni szavazat dönthet arról, ki lesz a következő négy évben a XVIII. kerületi székhelyű, 15-ös számú egyéni választókerület képviselője: a Fidesz-KDNP-s Kucsák László vagy Kunhalmi Ágnes, a baloldali összefogás jelöltje.

MTI

2014. április 07., 14:162014. április 07., 14:16

Az országos szinten legszorosabb verseny közvetve érintheti a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados országgyűlési többségét is a következő parlamenti ciklusra.

A választókerületi eredmények 98,68 százalékos feldolgozottsága mellett Kucsák László 20 104 szavazatot kapott, míg Kunhalmi Ágnes 20 082-öt, így a különbség mindössze 22 szavazat. Az országban ez a legszorosabb eredmény az első két jelölt között.

Arra azonban, hogy kiderüljön, ki kapja a mandátumot, még várni kell szombatig, ugyanis várhatóan akkor bontják fel a szavazókörben a szavazás napján lezárt urnákat. Ezek az urnák ugyanis arra várnak, hogy megérkezzenek az átjelentkezéssel, illetve a külképviseleteken szavazók voksai.

A Nemzeti Választási Iroda oldalán közzétett tájékoztatás szerint pontosan 2000 fel nem dolgozott szavazaton múlik, melyik jelölt nyeri a versenyt, azaz ki kaphatja meg a képviselői mandátumot.

Miután az átjelentkezés és a külképviseleti szavazás voksai megérkeznek és azokat bekeverik a szavazókör szavazatai közé, a szavazatszámláló bizottságnak meg kell állapítani a szavazás szavazóköri eredményét, ez várhatóan szombaton történik. Az eredmény ellen azonban még jogorvoslattal lehet élni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés