Két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítését szorgalmazza az államfő

Klaus Johannis államfő a parlament jóváhagyását kérte két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítéséhez – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.

MTI

2015. május 19., 18:092015. május 19., 18:09

Johannis a parlamenthez intézett üzenetében rámutatott, hogy az ukrajnai válságra, Oroszország „agresszív” lépéseire válaszolva a NATO olyan döntéseket hozott legutóbbi, walesi csúcsértekezletén, amelyek védelmi és elrettentő képességei növelését szolgálják.

Ezek sorában Románia, Lengyelország, Bulgária és a három balti ország területén úgynevezett integrációs egységeket (vezénylési központokat) hoznak létre a gyorsreagálású NATO-erők számára (NATO Forces Integration Unit – NFIU).

A román államfő a NATO-erők egyik integrációs egységének és egy hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központnak (Multinational Division South-Est Headquarters – MND-SE HQ) a befogadásához kérte a parlament jóváhagyását.

Johannis leveléből kiderült, hogy ez utóbbi a Románia és Bulgária területén létrehozandó integrációs egységek parancsnokságaként működik majd, és a délkeleti szárny NATO-erői parancsnoki szerepének betöltésére is alkalmas lesz, ha egy tagállam elleni támadás az észak-atlanti szövetség kollektív ellenlépését tenné szükségessé. Mindkét vezénylési központot Bukarestben alakítják ki.

A NATO védelmi miniszterei idén februárban tisztázták a készültségi akcióterv részleteit: ennek keretében az észak-atlanti szövetség területén rövid időn belül bárhol bevethető, mintegy 5000 fős dandárt állítanak fel.

Bogdan Aurescu külügyminiszter a Hotnews.ro-nak nyilatkozva rámutatott: a NATO-erők integrációs egységeinek az a feladata, hogy előkészítsék az adott területen a gyorsreagálású egységek fogadását, kidolgozzák a haditerveket, nemcsak a potenciális bevetések, hanem a közös gyakorlatozás esetére.

Az NFIU, azaz a gyorsreagálású erők bukaresti vezénylési központja 2016-ra kell elérje teljes operatív kapacitását, de a tervek szerint már idén júniusban megkezdi működését. A bukaresti hadosztály-parancsnokságot (MND-SE HQ) jövőre bocsátanák a NATO rendelkezésére, teljes operatív kapacitását pedig 2018-ra éri majd el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés