
Két-két tárcát kap a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC) és a Liberális Reformpárt (PLR) – jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök azt követően, hogy a pártok vezetőivel egyeztetett.
2014. december 02., 18:202014. december 02., 18:20
Korábban kiszivárgott: a PLR négy minisztériumot szeretne magának a kormányban. Az is kiderült, hogy az új kormány összetétele jövő héten derül ki, és két hét múlva áll a parlament elé bizalmi szavazásra.
Ponta kedden a parlamentben egyeztetett a kormány jövőjéről azon pártok vezetőivel, amelyek az RMDSZ kilépése után szóba jöhetnek az új kabinet támogatóiként. Ponta először Călin Popescu-Tăriceanut, a PLR vezetőjét fogadta.
A tárgyalásról kiszivárgott hírek szerint a PLR a kormányra lépés fejében a művelődési, a gazdasági vagy a közlekedési, a környezetvédelmi vagy az oktatási, valamint a pénzügyi tárcát követelte magának. Tăriceanu a találkozó után az új kormány legfontosabb feladatai között az alkotmánymódosítást és a regionalizációt említette meg.
Mint arról beszámoltunk, Ponta már múlt héten jelezte: azt követően, hogy a parlament a tervek szerint 10-én elfogadja a jövő évi költségvetést, javaslatot tesz arra, hogy a kormányba vonják be a PLR-t is.
Ennek nyomán a Ponta-kormány többsége azt követően is megmarad, hogy az RMDSZ – amely arra hivatkozott: megértette a magyar választók üzenetét, akik az államfőválasztás második fordulójában nem a szövetség által támogatott Pontára, hanem Klaus Johannisra szavaztak – távozik a kabinetből. Mint ismeretes, az RMDSZ nem azonnal lépett ki a kormányból, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön csupán javaslatot tett erről a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT), amely várhatóan 13-án dönt majd.
A PLR bevonását a kormányba Victor Ponta azzal indokolta, hogy ezáltal „helyreállítja” a Szociálliberális Uniót (USL), amely idén tavasszal bomlott föl, azt követően, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépett a kormányból. A korábban a PNL elnökeként a miniszterelnöki tisztséget is betöltő Tăriceanu ezt ellenezte, ezért kilépett a pártból, és a PLR-t létre hozva a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés élharcosa lett, amiért a szociáldemokraták cserében támogatták megválasztását a szenátus elnökévé.
Ponta egyébként kedden a rendszerint az aktuális kormánytöbbséget támogató kisebbségi parlamenti frakció, a szintén koalíciós tag Konzervatív Párt (PC) és a PSD frakcióival is egyeztetett a további közös kormányzásról.
Az ugyancsak kormánykoalíciós tag Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) elnöke, Gabriel Oprea eközben kedden közölte: a kormány támogatásáért cserébe ismét napirendre kívánja tűzni a választójogi korhatár 18-ról 16 éves korra történő csökkentését.
A kabinet jövője ugyanakkor bizonytalan, Klaus Johannis megválasztott államfő múlt héten úgy nyilatkozott: várhatóan elegendő számú honatya hagyja ott a kormányoldalt ahhoz, hogy jövőre le lehessen váltani a kormányt.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!