
Fotó: Lukácsi Lehel
Victor Ponta és Klaus Iohannis szerezte a legtöbb voksot a vasárnapi államfőválasztáson az exit poll közvéleménykutatások szerint, a két hét múlva tartandó második fordulóban kettejük közül kerül ki Románia elnöke. A két magyar jelölt közül Kelemen Hunor szerepelt jobban.
2014. november 02., 21:582014. november 02., 21:58
2014. november 02., 22:582014. november 02., 22:58
A szavazókörzetek este 9 órai bezárását követően rögtön közzétették az exit poll-eredményeket, amelyek igazolták az előzetes várakozást: az első fordulót a kormányfő, Victor Ponta nyerte Klaus Iohannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje előtt.
Több exit poll-felmérés is készült tegnap, az IRES szerint a voksok 41,5 százalékát Ponta, 31,2 százalékát pedig Iohannis kapta. A SOCIOPOL, valamint a CSCI mérései szerint Ponta 40, Iohannis 31 százalékot szerzett, a Rating Politic szerint Ponta 38,2, Iohannis pedig 32,1 százalékon áll. A felmérések alapján a két magyar jelölt közül Kelemen Hunor kapott több szavazatot. Az RMDSZ jelöltje 3,5–4,3 százalék körüli eredményt ért el, míg Szilágyi Zsolt, az EMNP jelöltje a szavazatok 0,5–0,6 százalékát kaphatta meg.
Alacsony részvétel országszerte
A Központi Választási Iroda este fél tizenegykor közölt, az urnazására vonatkozó részvételi adatai szerint országszerte a választópolgárok 52,31 százaléka voksolt. A legtöbben Ilfov (65,38 százalék), Szeben (58,57%), Olt (58,28%), Teleorman (57,3%) és Prahova (56,44%) megyékben szavaztak,míg a legkevesebben Szatmár (42,81%), Kovászna (43,12%), Máramaros (43,39%), Hargita (44,06%), Vaslui (45,84%) megyékben. Feltűnő, hogy Ilfov megyében a hét órakor regisztrált 40,2 százalékos részvételi arány kilenc órára 65,38 százalékra ugrott.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!