
Egy hetet késik a tanügyi alkalmazottak bére ebben a hónapban a pénzügyminisztérium decemberben nyilvánosságra hozott, és januártól hatályba lépett költségvetési rendelete miatt – hívta fel a figyelmet a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).
2014. január 09., 19:432014. január 09., 19:43
2014. január 09., 19:432014. január 09., 19:43
A 2013/88-as sürgősségi rendelet egy új módszertant határoz meg, amely alapján a közintéményeknek el kell készíteniük a szaktárcának, illetve a kormánynak szánt költségvetési jelentésüket. Simion Hancescu, a FSLI elnöke (képünkön) elmondta: az intézkedés jelentős terhet ró a könyvelési osztályokra és titkárságokra, tovább növelve az intézményekben a bürokráciát.
„A tanintézetek pénzügyekkel foglalkozó alkalmazottainak ráadásul a bérkifizetésekhez szükséges iratcsomót is össze kell állítaniuk az új rendelet alapján, az előírások alkalmazására pedig a megyei kincstárak sincsenek felkészülve” – magyarázta Hancescu. A szakszervezeti vezető szerint a pénzügyminisztériumnak fokozatosan kellett volna bevezetnie az új elszámolási módszert, hogy az érintett intézményeknek legyen idejük felkészülni, és az intézkedés ne érintse hátrányosan a pedagógusokat.
„Számos tanügyi alkalmazottnak bankhitelt kell törlesztenie, a késlekedés miatt felhalmozódó kamatot pedig biztosan nem fizeti ki a kormány” – fogalmazott Simion Hancescu. A FSLI csütörtökön hivatalosan is felszólította a pénzügyi tárca illetékeseit, hogy sürgősen tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a tanügyi alkalmazottak időben megkapják a bérüket.
Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter a szakszervezet kifogásaira reagálva úgy nyilatkozott: azért késnek a fizetések, mert mintegy kétezer közintézmény nem regisztrált idejében az új rendszerben.
„Országos szinten valamivel több mint 13 ezer közintézmény működik, az iskolák és óvodák száma pedig hatezerre tehető. A közalkalmazottak minden hónapban ötödike és tizenötödike között kapják meg bérüket, azon intézmények számára pedig, amelyek a határidőt betartva jelezték, hogy tudomásul vették és alkalmazzák az új rendeletet, időben utaljuk a juttatásokat. A határidőt mintegy kétezer közintézmény nem tartotta be” – magyarázta a miniszter. Hozzátette: az új költségvetési jelentésben nem a bérekről kell iratcsomót összeállítani, hanem részletesen be kell mutatni, hogy az intézmény mire költi a rendelkezésére álló összegeket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!