
Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor, a szövetség újraválasztott elnöke az MTI-nek adott interjúban.
2015. április 18., 16:292015. április 18., 16:29
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette, az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez.
Az RMDSZ elnöke cáfolta, hogy „takaréklángra” tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott „újratervezés” jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének a felállásában. „A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy az „újratervezés” annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!