
Valamennyi adót és illetéket ki lehet majd fizetni bankkártyával is, amint életbe lép a pénzügyminisztérium sürgősségi kormányrendelet-tervezete. Ennek értelmében ugyanakkor az állam átvállalná a tranzakciós díjat is, ez amúgy meghaladhatja az összeg 0,3 százalékát. A rendelkezés egyaránt vonatkozik majd a helyi adókra és illetékekre, valamint az országos adóhatóságnak befizetendő összegekre.
2014. szeptember 30., 19:552014. szeptember 30., 19:55
„Az Államkincstár bankkártya-elfogadóvá válik, és ezt a szolgáltatást biztosítja valamennyi közintézmény számára, hogy valamennyi magánszemélynek lehetősége nyíljon egyetlen helyszínen kifizetni valamennyi adóját és illetékét” – derül ki a tervezetből.
Korlátoznák ugyanakkor a kincstár által fizetendő tranzakciós díjat is, ennek nem szabadna meghaladnia az átutalás összegének 0,3 százalékát, nem fogadnak el állandó díjakat, sem más pluszköltségeket. A dokumentum ugyanakkor arra is kitér, hogy a közintézmények számára semmiféle pluszkiadással nem jár az elektronikus fizetési rendszer bevezetése.
Az újítást a későbbiekben egy pénzügyminiszteri rendelettel kiterjeszthetik a cégekre is. A tervezet közvita tárgyát képezi. Mint ismeretes, jelenleg a különböző közintézmények pénztáránál készpénzben lehet kifizetni a különböző adókat és illetékeket, illetve banki átutalással vagy postai utalvánnyal lehet törleszteni.
Egyetlen közműszámla?
Miközben jelen pillanatban a romániai háztartások külön számlát kapnak a villanyáram-, földgáz-, hőenergia-, illetve melegvíz-szolgáltatótól, az intelligens mérőrendszerek bevezetése után egyetlen számlát hozhat majd a postás – derül ki az Országos Energiahatékonysági Akciótervből, amelyet a kormány energetikai osztálya bocsátott közvitára.
Mint a Money.ro rámutat, az elkövetkező hat év során a szolgáltatók tesztelni fogják, majd széles körben is bevezetik az úgynevezett okosmérőket. Az intézkedés hátterében az áll, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament még 2009 júliusában fogadott el egy irányelvet, amelynek értelmében 2020-ig az energiafogyasztók 80 százalékának már intelligens mérővel kell rendelkeznie. Az akcióterv szerint jelenleg mintegy 3 ezer romániai háztartásban van olyan mérő, amely hatékonyabbá teszi az energiahasználatot, ami pedig kevesebb költséget jelent.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!