Kárpótlás a Batthyáneum visszaszolgáltatásának a késéséért

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért még mindig nem szolgáltatta vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének a Batthyáneum könyvtárat és az épületben működő csillagvizsgálót.

2012. szeptember 26., 16:552012. szeptember 26., 16:55

Az Emberi Jogok Európai Bírósága honlapján megtalálható, keddi keltezésű ítélet szerint a román állam az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdon védelmére vonatkozó előírásait szegte meg azzal, hogy 14 év óta nem értesítette az egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi verdikt szerint ez annál inkább megmagyarázhatatlan, mivel egy jelentős történelmi és kulturális értéket képviselő tulajdonról van szó.

A bíróság megemlítette, a főegyházmegye 1798-ban adományként kapta a Batthyáneum könyvtárat és az abban működő csillagvizsgálót. Az 1947-es államosításig az egyház volt az egyedüli tulajdonosa az intézménynek. A bíróság tekintettel volt arra az 1998-as sürgősségi kormányrendeletre, amelyben a román állam a Batthyáneum épületét is visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatásra azonban nem került sor, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) Fehér megyei szervezete peres úton megakadályozta azt. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el az érsekség visszaszolgáltatási kérelmét.

A strasbourgi székhelyű bíróság arra kötelezte a román államot, hogy fizessen 15 ezer euró kárpótlást, és 10 ezer euró perköltséget a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének.

Komáromi Attila, a főegyházmegye jogásza elmondta, az emberjogi bíróság azt kifogásolta, hogy az 1998-ban elindított visszaszolgáltatási folyamat félbeszakadt. Amint elmondta, a restitúciós sürgősségi kormányrendelet még csak a könyvtárnak otthont adó ingatlanról szólt. A román állam azonban 2002-ben törvényben rögzítette a restitúció kereteit, és a törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szól. A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok jelentenek felbecsülhetetlen értéket. Ezek egyikét a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke elmondta, az egyház valamennyi állásfoglalásában leszögezte, nem mond le a Batthyáneum tulajdonjogáról. Azt is megemlítette viszont, hogy többször is felajánlották, hogy szívesen megosztják a gyűjtemény felügyeletét az állammal. Az érseki helynök sajnálatosnak tartotta, hogy a Batthyáneum máig nem látogatható. Megjegyezte, még az érsekség képviselői is csak előzetesen megkért bukaresti engedéllyel léphetnek az épületbe. Az érseki helynök szerint Romániában a kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét őrzik a Batthyáneumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés