A simontornyai vár Tolna vármegye északi részén található. A várat az 1270-es években, gótikus stílusban építették.
2025. június 24., 16:302025. június 24., 16:30
A lakótorony északkeleten magasodott, ehhez kapcsolódott a kapuvédőmű, a szabályos négyszöget alkotó falakkal körülvett várudvarra ezen keresztül lehetett bejutni. Első írásbeli említése 1324-ből származik, ekkor adományozta Károly Róbert Henc budai bírónak. Halála után a Lackfi család birtokolta, majd a Kanizsai család. Később Ozorai Pipóé lett, majd a Garaiaké, 1482-ben királynéi vár lett belőle.
1543-ban a vár török kézre került, közel másfél századon át a simontornyai szandzsákság és a bég palotája volt. Bádeni Lajos foglalta vissza, később kuruc támaszpont volt. Ekkor lett a reneszánsz lakótoronyból ágyútorony, ablakait lőrésekké alakították át.
Később magtárnak, lakóépületnek is használták, az 1930-as években bőrgyári raktár volt itt.
A középkori és reneszánsz maradványok felkutatása és helyreállítása 1964-1974 között zajlott, 1975-től vármúzeum működik benne – időszaki és állandó kiállításokkal, izgalmas programokkal várják az idelátogatókat. Minden év májusában megszervezik a Simontornyai Várnapokat – az országszerte híres hagyományőrző rendezvényen igazi középkori forgatagba csöppenhetünk.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!