
Fotó: HUNOR - Magyar Űrhajós Program
Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
2025. december 22., 12:392025. december 22., 12:39
2025. december 22., 12:452025. december 22., 12:45
A rangos elismerést a díjazott 2026 elején veszi át – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
A közlemény alapján az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által 2020-ban alapított díjat
A 2025-ös díjazott, Kapu Tibor űrhajós küldetése során kivételes teljesítményével hívta fel a figyelmet a magyar tudományos eredményekre és a hazai űrkutatás fejlődésére.
Pályafutása bizonyítéka annak, hogy kitartó munkával, elhivatottsággal megvalósíthatók az álmok, amelyek aztán egy közösség, egy ország, egy nemzet oltárán kiteljesedve szolgálják az egyetemes fejlődést – írták.
Felidézték, hogy az 1991-ben Vásárosnaményban született mérnök gyermekkorától kezdve érdeklődött a repülés és a tudomány iránt. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium elvégzése után
Az iparban eltöltött évei alatt az akkumulátorfejlesztés területére specializálódott, majd 2022-ben jelentkezett a HUNOR-program űrhajósjelölti válogatására. A csaknem két és fél évig tartó, több lépcsőből álló kiválasztási folyamat végén, 2024-ben választották ki kutatóűrhajósnak.
Úgy folytatták, hogy Kapu Tibor június 25-én indult a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 (Ax-4) küldetés személyzetének tagjaként, ahol – Peggy Whitson parancsnok, Shubhanshu Shukla pilóta és Slawosz Uznanski-Wisniewski kutatóűrhajós társaságában 18 napot töltött el.
Az ISS fedélzetéről több alkalommal is bejelentkezett élőben, üzenetei pedig a teljes magyar közösséget megszólították. Küldetése 2025. július 15-én ért véget, a Csendes-óceánon végrehajtott sikeres landolással.
A közlemény alapján – amióta visszatért a Földre – Kapu Tibor elkötelezetten folytatja edukációs küldetését:
Számos szakmai és ismeretterjesztő előadást tart Magyarország-szerte, amelyekben nemcsak a misszió tudományos eredményeit, hanem az együttműködés, a felelősség és az inspiráció jelentőségét is hangsúlyozza.
Társadalmi felelősségvállalása a jótékonyság területére is kiterjed: 2025-ben – kiképzett kutatóűrhajós társával, Cserényi Gyulával közösen – a közmédia határokon átívelő karitatív kezdeményezése, a Jónak lenni jó! jószolgálati nagykövete lett.
A Közmédia Év Embere Díj korábbi kitüntetettjei között olyan kiválóságok találhatók, mint Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus (2020), Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok (2021), Sou Fujimoto világszerte elismert építész (2022), Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (2023), valamint Kurtág György az egyik legjelentősebb kortárs magyar zeneszerző (2024).
A példaképek sorához most Kapu Tibor csatlakozik, aki páratlan teljesítményével örökre beírta magát a magyar történelembe, példájával inspirálva a jövő generációit – írták.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!