
Az ülést Dimítrisz Hrisztófiasz elnök hívta össze, aki arra kérte a kabinet tagjait, hogy mindannyian nyújtsák be lemondásukat a minisztertanács gyökeres átalakítása érdekében – tudósít az MTI.
2011. július 28., 16:242011. július 28., 16:24
Erre súlyos belpolitikai válság közepette került sor, miután július 12-én egy katonai támaszponton több mint kétezer tonna lőpor és lőszer robbant fel, 13 ember halálát okozva és megbénítva az ország legnagyobb elektromos erőművét. Ezrek vonultak az utcára a kormány menesztését követelve.
A 11 miniszter ugyan benyújtotta lemondását, mégis a helyükön maradnak mindaddig, amíg az elkövetkező napokban új kormány nem jön létre. Az eddigi koalíciónak tagja volt a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL, Hrisztófiasz pártja) és a jobbközép Demokrata Párt (DIKO).
Ciprus elnöki köztársaság, amelynek államfője egyben a kormány vezetője is. A kormányalakítással kapcsolatos valamennyi kérdés az elnök hatáskörébe tartozik. Dimítrisz Hrisztófiasz a maga részéről közölte a sajtóval, hogy nem áll szándékában lemondani. „Az emberek választottak meg, és nekik tartozom elszámolással, nem a médiának” – válaszolta sajtóértekezletén egy kérdésre.
A Moody\'s hitelminősítő szerdán két fokozattal, A2-ről Baa1-re rontotta a ciprusi államkötvények osztályzatát. A korábbi besorolás az elsőrendű kategóriában volt, az új a befektetésre még óvatosan ajánlható szinten van. Az új osztályzat kilátása negatív.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!