
Fotó: Thomas Campean
Némileg csökkenni fog az élelmiszerek, illetve az alkoholmentes italok ára a június elsején hatályba lépő, tizenöt százalékos áfamérséklést előíró jogszabálynak köszönhetően, azonban nem valószínű, hogy az elvárt mértékben – véli Ilyés Ferenc közgazdász.
2015. május 14., 14:422015. május 14., 14:42
„Áfacsökkentés ide vagy oda, az árakat mindig a piaci verseny határozza meg, hiszen a cégek számára a profit maximalizálása a cél” – jelentette ki portálunknak nyilatkozva Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója, a kérdéses területen kutató közgazdász. Mint mondta, egyelőre nem lehet pontos prognózist felállítani abban a kérdésben, hogy konkrétan milyen mértékben mérséklődik június elsejétől az élelmiszerek, illetve az alkoholmentes italok ára, azonban valószínűnek tarja, hogy csak némileg fog érződni a jogszabály nyomán elvárt csökkenés. „Annak ellenére, hogy a kormány bejelentette, szigorúan ellenőrzi majd a törvény betartását, egyelőre visszafogottan szemlélem a történéseket” – fogalmazott Ilyés.
„Ahhoz, hogy megfelelő hatást érjünk el az árak csökkentésével kapcsolatban, véleményem szerint az országon belül megtermelt élelmiszereket kellene előtérbe helyezni, amelyek előállítása hosszú távon olcsóbb, mint a külföldön gyártott termékeké. Ennek ellenére ha valaki vásárolni megy, többnyire importált élelmiszerekkel találja szemben magát” – fejtette ki Ilyés Ferenc. Mint mondta, kockázata lehet az intézkedésnek, ugyanis a kereskedőket terhelte az állam, azok pedig mindenképp maximalizálni akarják profitjukat, esetlegesen a termelőknek fognak kevesebbet fizetni az élelmiszerekért. Ez utóbbi pedig ellehetetlenítheti a kisvállalkozók (gyártók) fennmaradását. A szakember ugyanakkor azt sem tartotta kizártnak, hogy a vállalkozók némelyike ebben az időszakban ideiglenesen felemeli árait, majd júniusban csökkenti a törvény előírásai szerint: összességében pedig változatlan marad az élelmiszerekért fizetendő díj. „Talán az lett volna a legjobb megoldás, ha bizonyos termékeknél árplafont is meghatároztak volna – az áfamérséklés mellett –, mint például a cigaretta esetén, amely ugyanannyiba kerül, bárhol is szeretnénk megvásárolni” – mutatott rá a szakember.
Ilyés Ferenc kifejtette, a kormány az áfacsökkenéssel egyebek mellett a feketekereskedelmet szeretné visszaszorítani – ahogyan ez több helyen is olvasható –, amire van is reális esély, hiszen az adócsalók – a sűrű ellenőrzések és a szigorú büntetések miatt – kétszer is meggondolják, hogy kockáztassanak-e, mivel a csökkentésnek köszönhetően jóval kisebb összeget kell befizetniük az állam felé. Ennek elcsalása pedig kevesebb jövedelmet eredményez. A közgazdász ugyanakkor szkeptikus a honatyák azon elképzelésével szemben, hogy Románia az adó mérséklése által Kelet-Közép-Európa szintjén élelmiszer-vásárlási célországgá válhat. Elmondása szerint ez azért nem reális elgondolás, mivel több ország is tervez vagy már hozott is hasonló törvényeket azért, hogy otthon tartsa a fogyasztókat.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!