Jubileumi évet kezd a Caritas

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Idén huszonöt éve, hogy a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért tevékenykedik a Gyulafehérvári Caritas.

Molnár Melinda

2015. január 12., 20:102015. január 12., 20:10

Változatos és sokrétű tevékenységüket 2014-ben minden megmozdulásukon igyekeztek nyilvánvalóvá tenni. Májusban útjára indították a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektet, amely jelenleg tizenhárom megyében zajlik. Gyergyószentmiklóson újabb Caritas-központ, Búzásbesenyőben a Gondviselés Háza Idősek Otthona nyílt meg. Egyre többen vesznek részt az Együtt a fogyatékkal élőkért konferencián. A főegyházmegyei szociális fórumon pedig a szociális tevékenységet végző szervezetekkel, közösségekkel az elmúlt három év közös munkáját értékelték, és a további együttműködés formáit is körvonalazták a Főegyházmegye Szociális Karitatív Bizottságának keretében.

Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi Skill Up for the Future fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetet a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs-díjat kapott Ludescher László szociális ágazati igazgató, a Vodafone Románia Alapítvány gáláján pedig a Mobile for Good-díjat a medikális és szociális ágazat kapta Egyedül, otthon a telefonnal elnevezésű programjáért.

Tavaly az emberek több ízben is megmutatták, hogy szolidárisak a nehéz helyzetben lévő társaikkal: a Fülöp-szigeteki áldozatok hozzátartozóinak, valamint a Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát elöntő árvíz károsultjainak a Caritas Internationalis közvetítésével juttatták el a felajánlásokat. A helyi közösségek is bekapcsolódtak a szeretettevékenységbe: a Két százalék a Caritasért! Két százalék értük! adófelajánlási, az Egymillió csillag a szegényekért adománygyűjtési akciókba és a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésbe.

Programjaik működtetéséhez a szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint a szervezet nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés