Jöhet a tb-csökkentés

Immár Traian Băsescu államfőn múlik, hogy hatályba lépnek-e a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) öt százalékpontos csökkentésére, valamint a közalkalmazottak, kismamák és nyugdíjasok pénzügyi amnesztiájára vonatkozó törvénytervezetek, miután a képviselőház – döntéshozó kamaraként – kedden mindegyik javaslatot elfogadta. 

2014. szeptember 09., 21:082014. szeptember 09., 21:08

2014. szeptember 09., 21:082014. szeptember 09., 21:08

Az államelnök egyrészt az alkotmánybírósághoz fordulhat, az amnesztiára vonatkozó tervezeteket pedig visszaküldheti a parlamentnek. Az alsóház keddi ülésén elutasította az államelnök azon kérését, hogy tárgyalják újra a tb-csökkentésre vonatkozó tervezetet, és változatlan formában fogadta el a javaslatot, amelyet mindegyik politikai alakulat támogatott. Ioana Petrescu pénzügyminiszter az ülés előtt úgy fogalmazott: merész és vállalkozóbarát javaslatról van szó, az intézkedés nyomán keletkezett hiány kitöltésére pedig elmondása szerint megvannak a forrásaik.

Gheorghe Ialomiţianu demokrata-liberális (PDL) képviselő, volt pénzügyi tárcavezető szintén hatékony kezdeményezésnek tartotta a hozzájárulás mérséklését, ugyanakkor bírálta a Ponta-kormányt az elmúlt időszakban bevezetett adók és illetékek miatt. Mint rámutatott: a kabinet megfojtja az üzleti szférát a kirótt terhekkel, ezért sürgősen további intézkedésekkel kell mérsékelni a vállalkozókra nehezedő pénzügyi nyomást.

Mint ismeretes, a kormány még júniusban elfogadta az adótörvénykönyv 2003/571-es törvényének módósítására vonatkozó, a tb-csökkentést előíró tervezetet, amelyet nem sokkal később a parlament mindkét háza jóváhagyott. Traian Băsescu azonban július végén visszautasította a jogszabály kihirdetését, és a tervezetet visszaküldte a parlamentnek, amely most újból elfogadta a javaslatot.

Noha a tb-csökkentést október elsejétől kellene alkalmazni, a képviselők úgy szavazták meg a törvényt, hogy az a hatályba lépésétől számítva csak a következő hónaptól lesz alkalmazva, így az intézkedés késhet az eredeti tervekhez képest. Az államfő immár egyféleképpen járhat el a törvény hatályba lépésének megakadályozása érdekében: az alkotmánybírósághoz fordulhat.

Băsescu júliusban azzal érvelt, hogy a költségvetési terv szerint a társadalombiztosítási büdzsében idén 12,5 milliárd lejes a deficit, a gazdaság így nem bírná el a hozzájárulás mérséklését. Az államelnök emlékeztetett: Románia nemzetközi hitelezőivel szemben is vállalta, hogy alacsony szinten tartja a költségvetési deficitet.

A képviselőház kedden döntéshozó kamaraként a kismamák és a nyugdíjasok pénzügyi amnesztiájára is rábólintott, illetve azt a tervezetet is elfogadta, amely szerint az amnesztiát nemcsak a pedagógusok esetében alkalmazzák, hanem mindegyik közalkalmazottra kiterjesztik. A kabinet tájékoztatása szerint az intézkedések közel 100 ezer állampolgárt érintenek.

Rovana Plumb munkaügyi miniszter kedden kifejtette: az amnesztia nyomán 20 ezer kismama, 50 ezer nyugdíjas és 25 ezer közalkalmazott mentesül a korábban rendszerhiba miatt jogtalanul odaítélt juttatások visszafizetése alól. A tárcavezető azt is elmondta: az amnesztia körülbelül 400 millió lejes hiányt okoz majd az államkasszában ebben az évben. Plumb szerint a rendelkezés azért nem érinti hátrányosan a költségvetést, mert a büdzsé tervezésénél nem számoltak a jogosulatlanul felvett juttatások behajtásával. Az amnesztia nem vonatkozik azokra, akik hamis igazoló iratokkal szereztek jogosulatlan járandóságot.

A kedden elfogadott tervezetekkel kapcsolatban a jobboldali ellenzéki politikusok – noha ők is megszavazták a javaslatot – úgy vélték, elsősorban kampányintézkedések a közelgő államelnöki választásokra való tekintettel. Az egyik nemzeti-liberális (PNL) képviselő az alsóház előtti felszólalásában úgy fogalmazott: a projektek az államfőjelölt Victor Ponta kampánygesztusaiként értelmezhetők. Hasonlóan vélekedett egy PDL-s képviselő is, aki arra kérdezett rá: „Hogyan fogja fenntartani az ország a kampányígéretek által túlterhelt gazdaságot?”

Mint ismeretes, az eredetileg a pedagógusokat érintő pénzügyi amnesztiát múlt héten terjesztette ki a szenátus minden közalkalmazottra. Az érintetteknek egy korábban odaítélt bérpótlékot kellett volna visszafizetniük az államnak, amelyről a számvevőszék megállapította, hogy jogtalanul utalták ki az állami alkalmazottaknak. Miután a tervezetet mindkét ház elfogadta, a jogszabályt már csak Traian Băsescunak kell kihirdetnie a hatályba lépéshez, az államfő azonban vissza is küldheti a törvényt a parlamentnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés