
Călin Popescu-Tăriceanu fölégette maga mögött az őt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) összekötő hidat azáltal, hogy létrehozta kvázi politikai mozgalmát – jelentette ki pénteken Klaus Johannis, a PNL ügyvivő elnöke.
2014. június 15., 17:262014. június 15., 17:26
2014. június 15., 17:272014. június 15., 17:27
Elmondta: egy hete még hajlandó lett volna visszafogadni Tăriceanut a pártba, most azonban már erről nem lehet szó. Mint arról beszámoltunk, a volt pártelnök, egykori miniszterelnök csütörtökön mutatta be a liberalizmus megőrzését célul kitűző mozgalmát, és azzal vádolta meg a PNL jelenlegi vezetőit, hogy tönkreteszik a pártot azáltal, hogy átléptetik a liberális pártok közül az Európai Néppártba (EPP).
Közölte, nem javasol szankciókat azon PNL-s politikusok ellen, akik csatlakozásukat jelentették be a mozgalomhoz, ugyanakkor sajnálja, hogy egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által létrehozott eszközben keresik a boldogulásukat.
Az alakuló ülésen többek között Mihai Stănişoară, Ovidiu Silaghi, Cristian David, Daniel Chiţoiu, Andrei Gerea, Radu Stroe, Mirel Taloş, Sorin Ilieşiu és Graţiela Gavrilescu is megjelent.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!