Johannis: egyezségre jutottak a pártok a választási törvények tekintetében

Egyezségre jutottak a román parlamenti pártok a választási törvények reformja tekintetében – jelentette be hétfőn Klaus Johannis államfő a parlamenti pártok vezetőivel folytatott egyeztetés után.

MTI

2015. április 21., 17:102015. április 21., 17:10

Az elnök sajtóértekezletén azt mondta: ígéretet kapott a pártok vezetőitől, hogy a helyhatósági választásokat és pártfinanszírozást szabályozó új törvényt május közepéig, a parlamenti választásokat megreformáló jogszabályt pedig a tavaszi ülésszak végéig elfogadja a bukaresti parlament.

Johannis aggodalmát fejezte ki, hogy a külföldön élő román állampolgárok választójogának érvényesítése érdekében még nem tett semmit a parlament, de a pártvezetők azt ígérték neki, hogy legkésőbb őszig megoldják a problémát.

A román hírtelevíziók beszámolói szerint a kormányzó szociáldemokraták elvi egyezségre jutottak a Johannishoz közel álló ellenzéki liberálisokkal, hogy a külföldön élő román állampolgárok levélben szavazhatnak majd, előzetes regisztráció alapján.

Romániában eddig a külképviseleteken előzetes bejelentés nélkül voksolhattak azok, akik a szavazás napján külföldön tartózkodtak, de a novemberi elnökválasztáson hatalmas sorok alakultak ki és – bár sokan több száz kilométerről érkeztek – nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.

Johannis hétfőn arra is biztosítékot kapott a Victor Ponta kormányfő vezette szociáldemokratáktól, hogy észrevételeinek megfelelően módosítják a parlamentbe megfontolásra visszaküldött pártfinanszírozási törvényt.

Bár politikai riválisok, Ponta kerüli a konfrontációt egykori választási ellenfelével, a Nemzeti Liberális Párt éléről államfővé választott Klaus Johannisszal. A román médiában megszólaltatott politikai elemzők szerint az elnök azért rendezett ismét konzultációt a választási reformról, hogy újabb nyilvános ígéreteket csikarjon ki a határidők betartásáról, és ne engedje, hogy a kormánykoalíció halogatással lehetetlenítse el a reformcsomag számára kedvezőtlen részének – a hagyományosan jobbra húzó külföldi vendégmunkások voksolását segítő rendelkezéseknek – a bevezetését.

Romániában jövőre helyhatósági és parlamenti választásokat is rendeznek. A törvénycsomag elfogadása azért sürgős, mert a román alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a választási szabályok már nem változhatnak a voksolást megelőző egy évben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés