
A sajtó nyilvánossága előtt kíván Traian Băsescu államfő részletekkel szolgálni arról, melyik államfőjelöltről állította, hogy fedett titkos ügynök.
2014. szeptember 18., 19:012014. szeptember 18., 19:01
Ezt ő maga közölte szerda este a román közszolgálati televízióban. Mint arról beszámoltunk, Băsescu múlt héten, szintén egy televíziós műsorban jelentette ki, hogy a jelöltek között egy titkos ügynök is van, és ha nem fedi fel saját magát, akkor majd ő leplezi le.
Az államfő reagált a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét ellenőrző szenátusi bizottság alelnöke, Ilie Sârbu aznapi kijelentésére is, miszerint a szolgálat közlése szerint a jelöltek között egyetlen SIE-ügynök sincs. Băsescu felhívta a figyelmet: ő arról beszélt, hogy vagy egykori, vagy jelenlegi ügynök indulna az elnöki tisztségért, mivel csak azt tudja, hogy korábban ügynök volt, azt nem, hogy ma is az. „Vagyis Ilie Sârbu a valóság elhallgatása révén hazudott” – állapította meg Băsescu.
Egyben arra is felhívta a figyelmet: az is problémás lehet, ha az érintett korábban összeférhetetlenségi helyzetben volt, például az igazságszolgáltatásban tevékenykedett. Emlékeztetett: a 2004/303-as törvény már más összeférhetetlenségi feltételeket szab meg az ügyészek és bírák esetében, de az 1992/92-es törvény még egyértelműen leszögezte, hogy az ügyészek és bírák nem lehetnek titkos ügynökök.
Megtörténhet, hogy ezzel burkoltan Victor Ponta miniszterelnökre, a PSD jelöltjére utalt, aki korábban ügyészként tevékenykedett, ugyanakkor a függetlenként induló Monica Macovei is közvádló volt. Utóbbi azonban azért eshet ki, mert az államfő „úrról” beszélt.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!