
A Jobbik elnöke szerint Nyírő József elmaradt újratemetésével kapcsolatban Magyarország komoly diplomáciai csatát veszített Romániával szemben, ennek pedig meg kell keresni a felelőseit, valamint mihamarabb meg kell szervezni az újratemetést. Erről Vona Gábor beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
2012. május 29., 17:152012. május 29., 17:15
Az ellenzéki politikus – aki maga is jelen volt a hétvégi székelyudvarhelyi eseményeken – hangsúlyozta: a hétvégén „meggyalázták Nyírő József emlékét, Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar társadalmat és a magyar diplomáciát”. Szerinte ebben a helyzetben két feladat van. Egyrészt a felelősség megállapítása, másrészt pedig az újratemetés mihamarabbi megszervezése. Úgy fogalmazott: meg kell keresni, hogy a román politika, a román kormány és a román hatóságok milyen “törvényi és erkölcsi normákat sértettek meg, amikor megakadályozták, hogy egy 1953-ban elhunyt erdélyi magyar író halálos ágyán elhangzott kívánságát teljesítse a népakarat”.
Emellett Vona szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy mi a felelőssége ennek a helyzetnek a kialakulásában a magyar Országgyűlés elnökének és hivatalának, akik magukra vállalták az újratemetés megszervezését. Kiemelte: a helyszínen „percekkel a temetés előtt” sem lehetett tudni, hogy hol vannak a hamvak, lesz-e újratemetés és pontosan mi fog történni. Ez a Jobbik elnöke szerint méltatlan az ott összegyűlt tömeggel szemben.
Szerinte az is kérdés, hogy szervezési hiba történt vagy diplomáciai kudarc. Végül Vona Gábor vizsgálná az erdélyi magyar közélet azon szereplőinek felelősségét is, akik az erdélyi magyar belpolitikai csatározások lefolytatására használták fel az újratemetést és ezzel a román hatóságok kezére játszottak. A másik feladat Vona szerint az újratemetés mielőbbi megszervezése, ezért arra szólította fel a magyar diplomáciát és a kormányt, hogy a lehető leghamarabb tegye meg a szükséges lépéseket “az újratemetés Nyírő Józsefhez méltó megtörténéséhez Székelyudvarhelyen”.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!