Jelentkeztek Hajdu Zoltán testvérei

Rátalált testvéreire az Amerikai Egyesült Államokba örökbe adott fiatalember, aki szerkesztőségünkön keresztül kereste hozzátartozóit. Hajdu Holden Zoltánról kedden számoltunk be, szerdán pedig már több testvérével is kapcsolatba lépett.

D. Balázs Ildikó

2015. július 29., 15:562015. július 29., 15:56

2015. július 29., 16:542015. július 29., 16:54

„Miután megjelent a Zoltánról szóló cikk, gyakorlatilag folyamatosan szólt a telefonom, Zoltán rokonai hívtak. Jelentkezett például egy apai nagybátyja, megtudtam, hogy az édesanyja felőli nagyszülei Szentegyházán élnek, sőt azt a szomorú hírt is kellett Zoltánnal közöljem, hogy édesanyja 2005-ben elhunyt Aradon” – tájékoztatott a fejleményekről Imre Krisztina, a csíkszeredai polgármesteri hivatal munkatársa. Ő segített a 31 éves fiatalembernek a hozzátartozók felkutatásában.

„Nagy meglepetésemre szerdán délelőtt felhívott Zoltán lánytestvére, aki évek óta keresi őt. Claudia elmondása szerint összesen tízen vannak testvérek, közülük négyen apáról és anyáról is, a többi csak anyáról testvér. A tíz testvér közül kettő meghalt, jelenleg még keresik a legkisebbet. Amikor Claudia hívott telefonon, néhány percig szóhoz sem jutottunk, úgy sírtunk, mint a gyermekek. Meg vagyok hatódva, boldog vagyok, hogy segíthettem” – mondta Imre Krisztina.

A hozzátartozóit kereső fiatalemberről szóló cikket többen is megosztották a Facebookon, Hajdu Claudia ott figyelt fel rá. „Ahogy olvastam, fokozatosan jöttem rá, hogy Zoltán a testvérem, akit régóta keresek. Csak sírtam és sírtam, két testvérem mellettem volt, ők azt hitték, valakinek a halálhírét olvasom” – mesélte. Claudia Magyarországon él, több alkalommal járt Csíkszeredában, a polgármesteri hivatalban érdeklődött a testvére után, de nem tudtak segíteni, sőt a csíksomlyói gyermekotthon igazgatójának a segítségét is kérte, de eddig nem járt sikerrel. Zoltánnal sosem találkozott, csak a létezéséről tudott. „Őt árvaházba adták, engem a nagyszüleim neveltek Szentegyházán, de nagymamám mesélt róla. Emlékszem, amikor arról volt szó, hogy örökbe adják Amerikába, az örökbe fogadó szülei eljöttek nagymamához Zoltán születési bizonylatáért és adtak nekem egy csomag rágót. Akkor én hatéves lehettem” – mesélte Claudia. Tőle tudtuk meg, hogy ő Magyarországon szintén a sajtó segítségét kérte, hogy megtalálja a 22 éves Izabellát, akiről csak annyit tud, hogy Aradon született.

Hajdu Zoltán 1983-ban született Csíkszeredában. Néhány év múlva szülei a csíksomlyói árvaházba adták, ott nevelkedett, majd örökbe fogadták az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Holden családnevet is felvette. A fiatalember tavaly szeptemberben lépett kapcsolatba Csíkszereda Polgármesteri Hivatalával, segítséget kérve, hogy megtalálja szüleit, testvéreit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés