Jelentést kért a sportminiszter a székely himnusz ügyéről

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jelentést kért Elisabeta Lipa román ifjúsági és sportminiszter a román kosárlabda-bajnokságban meghonosodott székelyhimnusz-éneklés szokásáról.

MTI

2016. január 19., 13:132016. január 19., 13:13

A mérkőzések előtti himnuszéneklés gyakorlata január 5-én, a romániai bajnokságot vezető Sepsi Sic sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat és a kolozsvári U sepsiszentgyörgyi mérkőzése után került az érdeklődés középpontjába. A Sepsi SIC által fölényesen megnyert mérkőzés után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai edzőjük buzdítására a székely himnusz éneklése alatt is melegítettek.

A botrány január 9-én folytatódott, amikor a sepsiszentgyörgyi csapat a bukaresti Rapid vendégeként lépett a pályára. A mérkőzésen a Rapid szurkolói a román himnusz éneklését is megzavarták, és transzparenst feszítettek ki azzal a szöveggel, hogy Székelyföld nem létezik!. A zavarkeltő bukaresti szurkolókat a csendőrség eltávolította a lelátókról. A bukaresti mérkőzés is a sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelmével végződött.

A Román Kosárlabda Szövetség FRB állásfoglalásban rögzítette, hogy a szabályzat szerint valamennyi bajnoki mérkőzés előtt el kell énekelni a román himnuszt. Az ezt követő három percben a helyi szurkolók bármilyen énekkel buzdíthatják csapatukat, ezt azonban a vendégeknek nem kell helyben maradva végighallgatniuk.

Ebben a vitában foglalt állást pénteken az ifjúsági és sportügyi tárca arra figyelmeztetvén a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése. Elisabeta Lipa romániai ifjúsági és sportminiszter a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy egyenes tilos a himnuszéneklés a belföldi bajnoki mérkőzések előtt. A tárcavezető azzal érvelt, hogy sokszoros román bajnok evezősként egyetlen olyan hazai versenyen sem vett részt, amely előtt elénekelték volna a himnuszt, és ez más sportágak bajnoki mérkőzései előtt sem szokás.

Vasárnap a „miniszter kabinetje” közleményt adott ki, amelyben pontosította, hogy a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt kötelező elénekelni a himnuszt, de nem tilos ezt tenni a bajnoki mérkőzések előtt sem. Ezt követte a minisztérium hétfői közleménye, amelyben a miniszter jelentést kért keddre Carmen Tocală sportügyi államtitkártól a Sepsi Sic kosárlabdacsapat sepsiszentgyörgyi és bukaresti mérkőzéséről.

A székely himnuszt a Csíkszeredai Sportklub és a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat, a székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó csapat és KC kézilabdacsapat, valamint sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat mérkőzései előtt vagy után szokták a nézők elénekelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés