
Fotó: Lukácsi Lehel
Közel 40 százalékkal drágulhat januártól a távhő, amennyiben a kormány nem módosítja a földgázár liberalizálásának ütemtervét – hívta fel a figyelmet az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE).
2014. november 24., 21:242014. november 24., 21:24
Az illetékesek rámutattak: a problémát az jelenti, hogy a hőerőművek és a városi távhőszolgáltatók – mint ipari fogyasztók – számára 2015-től valósulna meg az árliberalizáció, vagyis januártól már szabadpiaci áron, az eddigihez képest jóval több pénzért kell megvásárolniuk az energiaforrást.
Ennek nyomán a szolgáltatók kénytelenek lesznek nagymértékben drágítani a távhőt a háztartási fogyasztók számára, akik így hátrányba kerülnek a saját hőközponttal rendelkező fogyasztókkal szemben, hiszen számukra 2021-ig fokozatosan, egyszerre csak kis arányban nő a távhő ára.
Az ANRE és több mangánszolgáltató ezért felszólította a kormány hatáskörébe tartozó, a Răzvan Nicolescu tárca nélküli miniszter által vezetett energiaügyekért felelős főosztályt, hogy sürgősségi rendelet révén a hőerőműveket és távhőszolgáltatókat helyezzék át a földgázt szabályozott áron vásárló fogyasztók kategóriájába, így elkerülhető lesz, hogy egyszerre hatalmas teher nehezedjen a lakosság egy részére. Néhány magánvállalat eközben az ipari fogyasztókra vonatkozó gázár-liberalizálás elhalasztását is kéri a kormánytól.
Nicolae Havrileţ, az ANRE elnöke úgy nyilatkozott: számításaik szerint a távhő gigakalóriánkénti ára 27–38 százalékkal drágulhat azon háztartási fogyasztók számára, akik nem rendelkeznek saját hőközponttal. Rámutatott: ezt az adatot is közölték a kormányzati főosztálynak elküldött igénylésben.
Az energiaügyekért felelős főosztály hétfőn közleményben jelezte, hogy megvizsgálja a romániai gázpiaci árakat felügyelő ANRE részéről érkezett kérést, ugyanakkor további, a liberalizálás ütemtervének módosítását indokoló számadatokra van szükséges a hatóságtól. A kormányzati illetékesek rámutattak: a szabadpiaci naptár részleges vagy teljes felfüggesztéséhez mindenképpen szükség lesz az Európai Bizottság beleegyezésére. Ugyanakkor azt is leszögezték, hogy „a belső termelésből származó földgáz ára január elsejétől nem változik a mostani értékekhez képest a háztartási fogyasztók számára”.
Răzvan Nicolescu egyébként szeptemberben jelentette be, hogy a kabinet meghatározatlan időre felfüggeszti a gáz árának liberalizációs ütemtervét, amit legalább két és fél évvel kitol a jelenleg hatályos tervhez képest. „Aggodalomra ad okot, hogy a lakosság egyre nehezebben tud fizetni az elhasznált energiaforrásért, ezért ideje intézkedéseket hozni az ügyben. Az elmúlt két év során fokozatosan csökkent az átlagbér, a földgáz pedig eközben 16 százalékkal drágult” – hangsúlyozta akkor a tárca nélküli miniszter.
Mint rámutatott: arra kérték az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze a liberalizációs ütemterv két és fél éves felfüggesztését, illetve a belső termelésből származó energiaforrás árának jelenlegi szinten való tartását legalább 2016 júliusáig. Nicolescu később úgy nyilatkozott: a bizottsággal folytatott tárgyalások „jó eredménnyel” zárultak, de az EB egyelőre nem döntött hivatalosan az ügyben. „Elképzelhető, hogy Romániának az európai bírósághoz kell fordulnia, hogy megvédje álláspontját” – vélekedett néhány hónapja a tárca nélküli miniszter.
Mint ismeretes, a román hatóságok 2012-ben állapodtak meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal arról, hogy 2018 végéig mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében liberalizálják a hazai kitermelésű gáz árát.
Az új tervek szerint ezt a határidőt 2021. július elsejéig tolják ki. Az eredeti megegyezés alapján ugyanakkor az ipari fogyasztóknak már 2015-től szabadpiaci áron kellene vásárolniuk az energiaforrást. A liberalizációs naptár szerint egyébként a földgáz árát negyedévente kell emelni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!