
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Az idei első hónapban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 10.355 fővel csökkent a lakosság, a halálozások száma 1,7-szerese volt az élve születések számának – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból, amelyet az Agerpres ismertetett.
2023. március 15., 13:492023. március 15., 13:49
A statisztikák szerint 2023 januárjában 13 881 gyermek született Romániában, 651-gyel több, mint tavaly decemberben. Az idei első hónapban a halálozások száma 24 236 volt (12 663 férfi és 11 573 nő halt meg), 532-vel nagyobb az egy hónappal korábbi adatnál. Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 85 volt idén januárban, 17-tel kisebb, mint decemberben.
A közleményből az is kiderül, hogy
2023 januárjában az összes halálozás 67,1 százalékát a 70 éven felüliek körében jegyezték, ebből 10 061 halálozást (41,5 százalék) a 80 éves és ennél idősebbek, 6194-et (25,6 százalék) a 70-79 évesek körében, 4369-et (18 százalék) a 60-69 évesek korosztályában regisztrálták. A legkevesebb halálozás a 0-4 évesek (100), a 20-29 évesek (87) és az 5-19 évesek (76) korcsoportjában történt.
Az INS szerint januárban 4904 pár kötött házasságot, 756-tal kevesebb, mint decemberben. A jogerős bírósági döntéssel, illetve a 2010/202-es számú törvény alapján kimondott válások száma 1643-mal 657-re esett vissza.
2022 januárjához viszonyítva az idei első hónapban regisztrált élve születések száma 288-cal, az elhalálozásoké pedig 2079-cel kisebb volt.
Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 18-cal kisebb volt idén januárban, mint egy évvel korábban.
A házasságkötések száma 477-tel, a válásoké 47-tel volt nagyobb 2023 első hónapjában, mint 2022 januárjában –közölte még az INS.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!