
Fotó: Pál Árpád
A 18. század közepéig karácsony hármas ünnep volt: december 27-én Szent János napját boráldással ünnepelték. Az evangélista Keresztelő Szent János tanítványi köréhez tartozott. Jelen volt Jézus Tábor-hegyi megdicsőülésekor, Jairus leányának a feltámasztásakor és Olajfák-hegyén Jézus elfogatásakor. Az apostolok közül a legfiatalabb oltalmára bízta Jézus a kereszten édesanyját, Máriát.
2020. december 27., 10:452020. december 27., 10:45
A szeretett tanítvány, apostol és evangélistáé a negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint ő a Jelenések könyvének prófétája is. Jelképe a sas, amely szellemének szárnyalását fejezi ki. További szimbólumai az írástekercs, a kehely ostyával és az olajos hordó.
A szentelt bort a következő évi jó termés érdekében régen a hordókba öntötték, vagy kis üvegekben tartva, orvosságként használták. Szokás volt továbbá az eledel-, illetve almaszentelés is. Utóbbinak szintén gyógyerőt tulajdonítottak. Szent János áldása, liturgikus célzata szerint a szentelt borral akarta mérsékelni az e napon szokásos nagy céhes áldomásokat. Mára a Szent János pohara nevű szentelmény elvilágiasodott.
„Dicső Szent Jánosnak ünnepét” köszöntő dalba foglalták és nagy eszem-iszommal ünnepelték még a közelmúltban is. A János-napi énekszöveg felidézte az apostol életeseményeit, de nem hiányzott belőle a névnapi és az újesztendei jókívánságok sora sem.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!