Izsák Balázs SZNT-elnök: Románia szószegő

Az erdélyi magyarság képviselőinek kötelességük nemzetközi szinten felfedni Románia szerződésszegéseit – véli Kelemen Hunornak írt újabb nyílt levelében Izsák Balázs.

2014. július 09., 19:582014. július 09., 19:58

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke (képünkön) szerint Románia megszegte vállalt kötelezettségét, miszerint kisebbségpolitikáját az Európa Tanács 1201-es ajánlására alapozza. Az 1993-ban elfogadott ajánlás a tömböt alkotó kisebbségek jogaként veszi számba az autonóm közigazgatási szervek létrehozását vagy a különleges státust.

Az SZNT elnöke az RMDSZ-nek azt a – Markó Béla volt elnöktől idézett – álláspontját bírálta, miszerint a szövetség nem panaszolhatja be a nemzetközi szervezeteknél azt a kormányt, amelynek maga is tagja.

„A nemzetközi fórumok előtt a kötelességszegés mindaddig láthatatlan marad, amíg annak létezését maguk az érintettek, a hátrányt szenvedő közösség képviselői rejtik el” – állapította meg Izsák, idézve a kisebbségvédelmi keretegyezményből, hogy a nemzeti kisebbségek és az ezekhez tartozó személyek szabadságjogainak a védelme a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.

„A világ államainak joguk és lehetőségük a hátrányosan megkülönböztetett nemzeti közösségek védelmében szót emelni, az érintettek képviselőinek pedig kötelességük a helyzetet őszintén ismertetni, és soha, de soha nem szabad a segítő szándékot elhárítani, soha nem szabad a jogsértő, a kötelességszegő kormányzat érveit átvéve megtéveszteni a világ államainak közösségét” – áll a nyílt levélben. Izsák arra figyelmeztette Kelement, hogy Victor Ponta miniszterelnök nemcsak a Románia által vállalt nemzetközi kötelezettségeket szegi meg, de az RMDSZ kormányra lépésekor kötött koalíciós szerződést is.

Izsák Balázs június 11-én intézett nyílt levelet az RMDSZ elnökéhez azzal kapcsolatban, hogy a román kormány kijelentette, semmi nem írja elő számára a területi autonómia biztosítását. Válaszában Kelemen Hunor részben elismételte, hogy nincsen olyan jogi erővel bíró nemzetközi egyezmény, amely előírná Románia számára, hogy autonómiát biztosítson Székelyföldnek. Úgy vélte, Romániának csak morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

2026. július 07., kedd

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés