Izsák Balázs manipulál az RMDSZ szerint

Az RMDSZ és vezetői megbízható és kiszámítható partnerei a magyar kormánynak 25 éve – állítja a szövetség sajtóirodája, amely szerdán közleményben reagált Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének egy nappal korábbi állásfoglalására.

Krónika

2014. október 01., 18:422014. október 01., 18:42

Mint arról beszámoltunk, Izsák felrótta Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, hogy az autonómiáról folytatott hétfői bukaresti pódiumbeszélgetésen nem védte meg a magyar kormányt, amikor román értelmiségiek bírálták a magyar alkotmányt és úgy vélekedtek: Orbán Viktor támogatása inkább teher, mint segítség az RMDSZ-nek.

„Izsák Balázs árnyékra vetődött, újságcikkek alapján fogalmazta meg véleményét, valótlanságokat tartalmazó nyilatkozattal próbálja manipulálni az erdélyi magyar közvéleményt” – szerepel az RMDSZ-közleményben.

A dokumentum konkrét nevek említése nélkül elmarasztal „egy újságírót”, aki szerintük nem tartotta fontosnak hangsúlyozni a román értelmiségiekkel folytatott kerekasztal-beszélgetésről szóló tudósításában, hogy Kelemen Hunor nyilvánvalóvá tette: alakulata partnere a magyar kormánynak.

A közlemény szerint az alakulat aktív szerepet vállal a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában, legyen szó az évekkel ezelőtt indított oktatási-nevelési támogatásról, a magyar igazolvány kérdéséről vagy a jelenleg is folyó könnyített honosításról.

Az RMDSZ úgy véli, mindig is híd szerepet töltött be a két ország között, hangsúlyozva: az erős Magyarországgal való partnerségi kapcsolat az erdélyi magyarok javát szolgálja. A szövetség szerint Izsák „rossz célpontra lő, hiszen az autonómia kérdésében nem az RMDSZ-t, hanem a román közösség közönyét, elutasítását kell legyőzni”.

Azt is hozzátette, a bukaresti pódiumbeszélgetés teljes felvétele hamarosan elérhető lesz az RMDSZ honlapján. Egyébként az RMDSZ és az SZNT kapcsolata azt követően romlott meg, hogy szeptemberben a szövetség nyilvánosságra hozta székelyföldi autonómiatervezetét. A dokumentumot Izsák Balázs közvitára alkalmatlannak nyilvánította, és bejelentette: Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjét támogatja az államfőválasztáson.

Petíció Erdély autonómiájáért

A román kormánynak, a parlamentnek és az Európai Unió intézményeinek is elküldenék a kezdeményezők azt a petíciót, amellyel Erdély közigazgatási és gazdasági autonómiáját szorgalmazzák. Fancsali Ernő, az Erdély autonómiájáért indított aláírásgyűjtés kezdeményezője szerdán szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében ismertette: Kolozs megye prefektusa mindeddig válasz nélkül hagyta a fél éve benyújtott, több mint tízezer aláíró által támogatott petíciójukat.

A kormány Kolozs megyei képviselője többszöri megkeresés után sem kívánt reagálni a kérésre, holott a petíció aláíróinak száma 13 200-ra emelkedett. A kezdeményezők kilátásba helyezték, ha október végéig nem érkezik válasz a prefektustól, a parlamentnek és a kormánynak is elküldik a dokumentumot, ha pedig 2015 januárjáig sem válaszolnak rá, az Európai Unió intézményei is megkapják a szöveget. „Románia történelmi régióinak joguk van az önrendelkezésre, 2016-ban dönteni akarunk a történelmi régiók autonómiájáról és Románia föderalizálásáról” – közölte Fancsali.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés