
Itthon, fiatalon néven alakult frakció az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában, melynek vezetője a háromszéki Demeter Ferenc.
2013. május 13., 09:322013. május 13., 09:32
2013. május 13., 09:432013. május 13., 09:43
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában a hétvégi ülésen egy új frakció alakult meg Itthon, fiatalon néven. Ennek tagjai olyan fiatal önkormányzatisok, akik községi, városi, megyei szinten dolgoznak a fiatalok érdekében – tájékoztatott a szövetség sajtóirodája. A frakció tagjai kijelentették, az elv, amely mentén szerveződnek, a fiatalok szülőföldön való boldogulása.
A frakció vezetője, Demeter Ferenc háromszéki önkormányzati képviselő a Székelyhon.ronak elmondta: a frakció legfőbb célja a fiatal önkormányzati képviselők és ifjúsági vezetők véleményének a képviselete az SZKT-ban. „Hiszem, hogy fiatal önkormányzatisként tudunk dolgozni, mindenki otthon a maga településén, hogy a fiatalok itthon maradjanak, de ha most nem is maradnak, visszatérjenek” – mondta a politikus. Az Itthon, fiatalon frakció félévente ülésezik majd, és megalakulása azért volt fontos, hogy még jobban felerősítsék a fiatalok és önkormanyzatisok hangját az RMDSZ-ben – tette hozzá Demeter Ferenc.
Az RMDSZ miniparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa hétvégén Nagyszebenben ülésezett, a napirendi pontok fő témája a soron következő tizenegyedik kongresszus előkészítése volt.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!